Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
  lágy ujjaiddal érints könyörülve
  s fénytől futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtő éjszaka;

Boldogtalan hazám,
a feszült idegek korában,
hány kígyó eszme sziszegett
csábos eszközével téged már körbe?
Ki maradt hű hozzád
Lucifer-érveit hallgatva?
Ki ad még vért tüske-koronás szívednek?

Mint örvény, szív az együtt, olyan édes,
úgy csábít és úgy ringat, zaklatott
éjek után és gyötrelmes napok
munkája közben és mikor a kétes
remény meghozza, oly jó a beszédes
kis jel messziről: „Várlak”, „Itt vagyok”,