A biblia elbeszélése szerint Ábrahám tejjel-vajjal, lepénnyel és gyenge borjúhússal látta vendégül az isteni küldötteket. A pásztortársadalomban élő nép- letelepedése után – lassanként sz étrendjét is az új viszonyokhoz igazította. A későbbi korok zsidósága már nem ilyen gyorsan és idilli egyszerűséggel készítette egyre változatosabbá és ízletesebbé váló lakomáját. Számos vallási előíráshoz kellett igazodniuk. Már a Biblia is tiltja bizonyos állatok (disznó, nyúl, ló. teve) húsának az evését, akárcsak az elhullott vagy széttépett állatokét. Ugyancsak a Mózesi törvények írják elő a vér fogyasztásának a tilalmát is. Étkezésre csak egészséges és az előírásoknak megfelelően levágott állat gondosan vértelenített húsát szabad szabad felhasználni. Az előírás szerint a húst fél óráig vízben, fél óráig sóban kell áztatni, majd háromszor leöblíteni, hogy minden vérrög kioldódjon belőle. „ne főzd a gödölyét az anyja tejében” - szól a parancs, így különítve el a tejes ételeket, a zsírosaktól. Más szóval nem szabad együtt főzni vagy akár egyszerre fogyasztani a tejtermékekkel!

E fontos előírások és szabályok terhei között és a későbbi évezredes hányattatás terhe alatt valamint a szomszédokkal mégis eleven kölcsönhatás eredményeként alakult ki a zsidó konyha. Miközben megőrizte vallási előírásait,szokásait sok mindent átvett azoktól a népektől, akikkel együtt élt. A vallási előírások betartásának kényszere és a környezetében élők csábító ételei számtalan leleményre késztettél a zsidó háziasszonyokat. A szombati munkatilalom hozta létre például talán a legjellegzetesebb zsidó ételt a sóletet Mivel szombaton nem volt szabad ételt készíteni, már pénteken összeállították és felmelegített köveken, vagy a felfűtött kemencében tartották mintegy tizenkét órán. Ennek a lassú főzésnek köszönhető a sólat páratlan íze.
A zsidó év minden nevezetes napjának megvolt a maga sajátos étrendje. Péntek este az asztalon két hosszú fonott kalács (barchesz) feküdt, előételnek meg halat fogyasztottak. Szombaton hagymás tojás volt az előétel, a sóletet és az almás kuglit főételként tálalták. Sólet még a szegények asztalára is került mindig, legfeljebb a húsból gyengébb minőségű került bele. Zsidó újévkor mézes sárgarépa készült, s az ünnepi kalácsot is mézbe mártogatták, hogy legyen édes az új esztendő. A sátrak ünnepén valamint a Tóra örömünnepén töltött káposztát készítettek, liba és kacsapecsenyét sütöttek, diós és mákos kiflit vagy flódnit készítettek. A Makkabeus évforduló napján, hanukkakor diós és gesztenyés sütemény járta. A legtöbb különleges süteményt purimkor, a zsidó „farsankor” sütötték. Ilyenkor flódni, kindli,, gyömbéres sütemény,fánk és a dióval,mákkal vagy lekvárral töltött Hámán-táska örvendeztette meg az ünneplőket. Peszah idején tilos a kovászos étel fogyasztása és az ünnep nyolc napján külön erre a célra használt edényekben kell főzni. A leleményes zsidó asszonyok azonban nagyon sok finom ételt tudnak készíteni a kovásztalan meceszból is.
Recepteinket elsősorban közép-kelet-európai zsidóság étkezési szokásaira épül, noha egyik, másik étel valamelyik változata szinte minden országban megtalálható az ott élő zsidók étrendjében is.