Tartalomjegyzék

Akinek mi adunk

Nézzünk egy másik kísérletet. Diákoknak egy fogalomalkotási feladatot kellett elvégezniük, s ezzel jókora összegű pénzt nyerhettek. Egy idő múltán a kísérletvezető közölte a résztvevőkkel, hogy a vizsgálatot saját pénzéből fedezte, s nem tudja folytatni, mert nincs több pénze. ''Megtennék-e azt a nagy szívességet, hogy visszaadják nekem a pénzt, amit nyertek?'' - tette hozzá. A diákok egy része hajlandó volt erre. Ezután mindenkinek ki kellett töltenie egy kérdőívet, amelyben egyebek között értékelniük kellett a kísérletvezetőt abból a szempontból, mennyire tartották rokonszenvesnek. A legvonzóbbnak azok tartották, akik hajlandók voltak visszaadni neki a pénzt. Ez a kísérlet és a mindennapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy sokszor nem azt szeretjük igazán, akitől ajándékot kaptunk, hanem azt, akinek mi adunk ajándékot.

Persze abban, hogy valakit rokonszenvesnek érzünk-e vagy sem, fontos szerepe van személyes tulajdonságaiknak is. Mindannyian tudjuk, hogy a külsőnek nagy szerepe van a vonzerőben. Jobban szeretjük a szép embereket, mint a csúnyákat. Ez azonban csak az ismerkedés kezdetén kap igazán nagy szerepet. Minél jobban megismerünk valakit, annál fontosabbak lesznek a belső tulajdonságai. Az értékes tulajdonságok aztán el is halványíthatják az előnytelen külsőt és nem egyszer ''szépnek'' kezdjük látni azt, aki korábban nem tűnt annak.

Általában vonzódunk az olyan emberekhez, akik valamiben kiválóak. De ez sincs mindig így. Sokszor épp ellenkezőleg: taszít az, akinek túlságosan kiváló képességei vannak. Kényelmetlenül érezzük magunkat az ilyen ember társaságában, s szinte várjuk, hogy hibázzon már valamiben. Sokszor a vonzalmunk akkor támad fel valaki iránt, amikor megtudjuk, hogy az illető kedvel minket. Akit szeretnek, az maga is jobban szeret, s a vonzalom vonzalmat szül.

A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy minél bizonytalanabb valaki önmagában, annál jobban vonzódik ahhoz, aki kedveli, vagy szereti őt. Az egyik vizsgálat éppen ezt kívánta igazolni. Egyetemista lányok várakoztak külön-külön egy kísérletben való részvételre. Mindegyikükhöz odament egy csinos külsejű fiatalember, aki - ezt a lányok nem tudták - a kísérletvezető segítője volt, s udvarolni kezdett nekik. Amikor már ott tartott, hogy randevút beszéljen meg velük, belépett a kísérletvezető, s a lányt áthívta a másik szobába, hogy elkezdjék a vizsgálatot. A kísérleti személyek úgy tudták, hogy a korábban róluk felvett személyiség-vizsgálatokat folytatják. Eközben a lányoknak alkalmuk adódott elolvasni egy róluk szóló jellemzést. A résztvevők egyik fele csupa jót olvashatott magáról, ezáltal ideiglenesen megnőtt az önértékelésük, a többiek meg csupa rosszat olvashattak magukról, s ezért megcsappant az önértékelésük. Befejezésként arra kértek mindenkit, hogy ítéljenek meg különféle embereket aszerint, hogy mennyire kedvelik őket. Az értékelendők között az a fiatalember is szerepelt, aki várakozásuk közben tette nekik a szépet. Azok, akik magukról kedvezőtlen értékeléseket olvashattak, vagyis akikben megcsappant az önértékelés, rokonszenvesebbnek találták a fiatalembert, mint akik dicsérő jellemzést olvastak magukról, azaz akikben erősebb lett az önértékelés. Más esetekben a gyenge önértékelésű emberekről azt állapították meg, hogy a körülöttük élő emberekről általában elitélő véleményűk, van. Nehezen barátkoznak, a másokkal való érintkezéseikben maszkot öltenek magukra. Azok, viszont, akiknek az önmagukról kialakított képük pozitív, általában a többi embert is jónak látják, s ez megkönnyíti számukra, hogy baráti kapcsolatokat teremtsenek.

E. Aronson a neves amerikai szociálpszichológus ma már klasszikusnak nevezhető vizsgálatában a személyek közötti vonzalom alakulását négy különböző helyzetben vizsgálta. Az elsőben a kísérleti személy mindvégig őt, dicsérő véleményt hallott. A másodikban végig csupa rosszat hallott magáról. A harmadikban az első vélemény rossz volt, de aztán egyre több dicsérő kijelentés hangzott el róla. A negyedik helyzetben ennek éppen az ellenkezője történt: eleinte dicsérték, majd egyre több rosszat hallott magáról. Az eredmények szerint a harmadik csoportban levők, vagyis azok, akik egyre több dicsérő megjegyzést hallhattak magukról, sokkal jobban vonzódtak az őket értékelő személyhez, mint azok, akiket végig magasztaltak. Ugyanígy kevésbé tetszett az értékelő azoknak, akiktől fokozatosan visszavonták a kedvező véleményeket, mint azoknak, akik végig csak rosszat hallottak magukról. Egy másik ember felénk irányuló rokonszenvének a fokozódása jobban növeli vonzalmunkat iránta, mint ha kezdettől egyformán kedvel bennünket. Rokonszenvének a visszavonása, pedig ellenszenvesebbé teszi, mintha kezdettől negatív érzelmeket táplált volna irántunk.

Scroll to top