Tartalomjegyzék

Egyre nehezebb feladatok elé állítja

Vajon a kudarckerülőből nem válhat sikerkereső? Ha igen, ennek igen nagy gazdasági haszna is lehetne, mivel a sikerkeresők jobb teljesítményekre képesek. Nos, a pszichológusok éppen ezért kezdtek foglalkozni azzal, hogyan lehetne a kudarckerülőket sikerkeresőkké tenni. Először megpróbálták feltárni azokat a nevelési momentumokat, amelyek a gyermekben a sikerkereső tulajdonságok kialakulását segítik elő. A gyermek teljesítmény-késztetését elsősorban az alakítja, hogy milyen a szülők motivációja. Ha az anya sikerkereső, nagy a valószínűsége annak, hogy a gyermekből is az válik majd. A sikerkereső anya a gyermek sikeres teljesítményeit jobban jutalmazza, mint ahogy a kudarcait bünteti. Ismeri gyermekének adottságait és az azoknak megfelelő feladatok vállalására biztatja. Sikeres teljesítmények után egyre nehezebb feladatok felé irányítja. A versengést, ügyességet, leleményességet kívánó helyzeteket részesíti számára előnyben. Az úgynevezett motivációs tréningekben a kudarckerülő embereket igyekezek sikerkeresővé tenni. A csoport tagjai a pszichológus vezetésével, egymással beszélgetve felkutatják azokat a hibákat, amelyeket korábban céljaik kitűzésében, a feladatok kiválasztásában és megoldásukban elkövettek. Megtanulnak reális, megalapozott terveket készíteni maguknak. A csoport tagjai megbeszélik egy-egy feladat teljesítésének tanulságait. A csoportot vezető pszichológus segíti kialakítani a tagokban a helyes önismeretet. Fokozatosan eljutnak oda, hogy a sikert már nem a véletlennek, hanem saját képességeinek tulajdonítják. Egyre jobb eredményt kezdenek elérni a tanulásban, a sportban vagy a munkájukban és ritkábban kell kudarcot átélniük. Mit tehet az, aki nem nyert, hanem veszített? Hogyan dolgozza fel a kudarcot? Milyen lelki mechanizmus segítségével vigasztalódhat? A kudarckerülők általában nem képesek kudarcaik igazi okait feltárni s a lelki védekezésmódok valamelyikével igyekeznek a kudarc okozta feszültségeiket enyhíteni. Az egyik ilyen mód, amikor a fantáziánkat hívjuk segítségül. Képzeletben újra lepörgetjük az eseményeket, de úgy, hogy az most jól végződik. Látjuk magunkat mint győzteseket, mindenki örül tapsol és gratulál... A képzeleti képek azonban hamar szertefoszlanak. Ekkor megpróbáljuk régebbi sikereinket felidézni: “milyen jó volt akkor” - mondjuk magunkban. Gyakori megoldás az úgynevezett racionalizáció, amikor hihető magyarázatot keresünk kudarcainkra. Műmagyarázatok ezek, hasonlítanak az ezópusi mese rókájának önvigasztalásához, aki amikor nem érte el a szőlőt azt mondta: nem érett még, nem akarok savanyút enni. Az is előfordul, hogy úgy teszünk, mintha a dolog meg sem történt volna. Olyan ez, mint amikor a játék közben a gyerek egyszer csak azt mondja: nem ér a nevem. A kudarcot és a következményeit nem tudjuk elviselni, hát egyszerűen úgy teszünk, mintha nem is ért volna minket kudarc. Ott sem voltunk, nem is csináltunk semmit. Megoldásnak tűnhet az is, amikor a kudarcért valami mással próbálunk vigasztalódni. Igaz, hogy az nem sikerült, de ezt jól csináltam. Ha valaki munkájában sorozatos kudarcokat él át, vigasztalódhat a hobbijában elért sikereivel. Gyakori vigasztalódás a szexualitásba menekülés is. Megtörténik, hogy saját kudarcainkat másokba vetítjük: azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ő még nálunk is rosszabbul teljesített. Még hosszan sorolhatnánk azokat a “megoldásokat”, amelyekkel igyekszünk a kudarcaink okozta rossz érzéseinket eloszlatni. De tudomásul kell venni, hogy kudarcok nélkül nincs élet, időnként el kell tudnunk viselni. Szerencsére kudarcok után még jöhetnek szép sikerek. Ha alapos önvizsgálattal fel tudjuk tárni kudarcaink okait, épp a belőlük levont tanulságok segítenek minket a sikerekhez.

*
Dunning-Kruger-hatás
"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak viszont mindig tele vannak kételyekkel." -Bertrand Russell

Kísérletekkel igazolták, hogy az emberek 94 %-a az átlagnál intelligensebbnek tartja magát. Két amerikai pszichológus, David Dunning és Justin Kruger (a Cornell amerikai elitegyetem kutatói) vállalkozott arra, hogy feltárja ennek a jelenségnek a hátterét.
Kísérleteikben egyetemistákkal írattak teszteket különféle tantárgyakból, és megkérték őket, hogy ezzel együtt értékeljék a saját tudásukat a felmért területen. Azt tapasztalták, hogy a teszteken legrosszabbul teljesítők rendre túlbecsülték a tudásukat, míg a jól teljesítők nagyjából reálisan értékelték, vagy inkább alábecsülték magukat. A legérdekesebb akkor következett, amikor egy későbbi kísérletben a tesztalanyokat szembesítették az eredményekkel: a leggyengébb eredményeket elérők ennek hatására sem változtatták meg az önértékelésüket, ragaszkodtak ahhoz, hogy ők igenis nagyon otthon vannak a témában, és a teszt csak véletlenül sikerült félre. A kutatók négy következtetést vontak le, amelyek bármilyen jártasság esetén megfigyelhetők, legyen az egy tudományág, az autóvezetés, vagy egy játék ismerete.

A szélsőségesen inkompetens emberek:

1. Nem képesek felismerni a saját hiányosságaikat.

2. Nem képesek felismerni a náluk magasabb szintűek tudását.

3. Nem képesek felmérni a saját inkompetenciájuk szintjét.

4. Viszont képesek arra, hogy ha fejlődnek az adott területen, akkor utólag felismerjék, hogy mennyire nem értettek hozzá korábban.

Mind ez tökéletes körülményeket biztosít ahhoz, hogy az ember hamis sikerélményt biztosítson magának, növelje az önbizalmát, ne hallgasson a kritikára, és ezzel egyre kevesebb esélyt hagyjon magának a negyedik pont elérésére. Mindezt a tünetegyüttest a pszichológia a leírói tiszteletére Dunning-Kruger-hatásnak nevezte el.

 

 

 

 

 

Scroll to top