Tartalomjegyzék

A teljesítmény-motiváció fejezi ki azt a vágyunkat, hogy jól végezzük el feladatainkat, hogy örömet leljünk abban, amit meg kell oldanunk, elégedettséget érezzünk, ha sikerül legyőznünk egy akadályt. Minden feladathelyzet konfliktushelyzet is, mert két ellentétes késztetés van benne jelen: az egyik a cél elérésére vagyis a sikerre, a másik a kudarc elkerülésére ösztönöz. Késztetéseinknek ez a két formája az, amely vállalt feladataink megoldására, cselekvéseink eredményes végrehajtására sarkall bennünket.

A három-négyéves gyermekek már büszkeséggel könyvelik el sikereiket és szomorúsággal veszik tudomásul sikertelenségeiket. A kudarcot nem képesek elviselni, ha valami nem sikerül nekik, megpróbálnak kibújni a játék folytatása alól vagy megtagadják a továbbjátszást. Ötéves kor táján a gyermekek kudarctűrő képessége már nagyobb: vesztes helyzetben is folytatják a játékot, s a sikertelenséget nagyobb igyekezettel próbálják megelőzni. Az iskoláskor kezdetén a sikertelenségből, illetve a sikerből következtetéseket is le tudnak vonni. Feladataikat az önmaguktól elvárható eredmény figyelembevételével választják meg. Fokozatosan megismerik képességeik határát, kezdik észrevenni, hogy az egyéni sajátosságoknak fontos szerepük van abban, ki milyen teljesítményre képes. A kudarc vagy siker okát már önmagukban keresik. Ez összefügg azzal, hogy fokozatosan mind nagyobb lesz a gyermek belső ellenőrző működéseinek a szerepe a szülők és a nevelők által gyakorolt külső ellenőrzés mellett. Valamely feladat végrehajtásában és megítélésében egyre inkább belejátszik az önmagával való elégedettség vagy elégedetlenség érzése, a jól végzett feladat okozta öröm vagy a bosszúság a sikertelenség miatt. A legnagyobb jutalom mindinkább az önelégedettség lesz. Az iskoláskorú gyerekek pontosan tudják, hogy egyes területeken milyen eredményeket képesek elérni, s így a különféle feladathelyzetekben már előre meg tudják becsülni, mit várhatnak el önmaguktól. Ha a várt szintet sikerül elérniük, elégedettek magukkal, ha alatta teljesítenek kudarcot élnek át.


Az igényszint

 A saját teljesítményeink minőségével kapcsolatos elvárásunkat Hoppe nyomán igényszintnek nevezzük. Hoppe és munkatársai az igényszint megállapítására különféle ügyességi feladatok – célba dobás, építés – elé állították a kísérleti személyeket, de előbb megkérdezték tőlük, határozzák meg azt a szintet, amelyet, úgy gondolják, el tudnak érni. Azok a személyek, akik becslésüknek megfelelő eredményt értek el, sikeresnek könyvelték el feladatmegoldásukat, míg azok, akiknek az eredménye a becslésüktől elmaradt, kudarcot éltek át. A siker eszerint nem más, mint az igényszint egybeesése vagy meghaladása, míg a kudarc érzése akkor támad, ha az eredmény elmarad az igényszint mögött.  Az, hogy valaki milyen feladatot vállal el, s milyet nem, az annak a csoportnak a normájától is függ, amelyhez tartozik. Sőt, egy feladat végrehajtásának a sikere azon is múlik, hogy mások jelenlétében kell-e azt elvégeznie, vagy egyedül. A társas kölcsönhatás megnöveli az egyénben az általános motivációs szintet, fokozza a feszültséget, egyszóval a cselekvésre való készenléti állapotot. Ez elsősorban a jól begyakorolt, egyszerű feladatok teljesítését könnyíti meg. Ott azonban, ahol nincsenek előzetesen begyakorolt, megszokott viselkedési minták, mások jelenléte a teljesítmény romlását is okozhatja. A kísérletek azt is tanúsították, hogy minden egyes sikeresen végrehajtott feladatot követően emelkedik az egyén igényszintje, a kudarc pedig az igényszint csökkenését vonja maga után. A sikert követően hajlamosabbak vagyunk nehezebb feladatokba belevágni, míg a kudarc után inkább a könnyebb feladatok irányába mozdulunk el. A sorozatos sikeres feladatvégzés hatására az ember gyorsabban választja ki a következő feladatot, s a munkavégzésének a tempója is megélénkül, míg ha egymás után többször kudarcot él át valaki, bizonytalanná válik, az újabb feladatok kiválasztása is egyre tovább tart nála, s csak hosszabb idő alatt képes végrehajtani azokat. Valamely feladat megoldását kísérő siker - Atkinson és Feather teljesítmény-motivációs elmélete szerint – rátermettségünket igazolja, de csak akkor, ha a feladatot nehéz volt teljesíteni. A könnyű feladat sikeres végrehajtása nem tölt el bennünket büszkeséggel. A személyiségre jellemző az, hogy valaki mennyire nehéz feladatnak a megoldására vállalkozik. Atkinson két csoportba sorolja az embereket: az egyikbe a sikerkeresők, a másikba a kudarckerülők tartoznak.


Sikerkeresők és kudarckerülők

A sikerkeresők azokat a feladatokat választják legszívesebben, amelyeknek a megoldásában a sikerre és a kudarcra egyaránt van esélyük, mert a feladat a teljesítőképességük határán van. Ezzel összhangban olyan munkahelyet választanak maguknak, amelyek kihívást jelentenek számukra, de a megfelelésre azért reális esélyük van. Az ilyen magas teljesítmény-motivációjú emberek a közepes nehézségű feladatokban kitartóbban és nagyobb kedvel vesznek részt, mint a nagyon könnyű vagy a nagyon nehéz feladatokban. Ha valaki jól hajt végre egy könnyű feladatot, az nem sokat árul el a képességeiről, hiszen azt szinte mindenki meg tudja oldani. Ugyan ez a helyzet, ha valaki kudarcot vall egy nehéz feladatban, amit szinte senki sem tud jól megoldani. A közepes nehézségű feladatok teljesítése során az egyén önmaga és mások számára is megmutathatja, hogy mire képes, hiszen a kudarcra és a sikerre egyaránt van esélye. A kudarckerülők ezzel szemben éppen a könnyű vagy a nagyon nehéz feladatokat választják ki maguknak. A könnyű feladatot ugyanis ők is meg tudják oldani, nehéz feladat esetén pedig nem kell szégyenkezniük, ha nem sikerül. Irtóznak viszont a közepes nehézségű feladatoktól, ahol elsősorban rajtuk múlik a siker. A sikerkeresők a sikert saját képességeiknek tulajdonítják, a kudarcot pedig legtöbbször a fáradtságukkal vagy a figyelmetlenségükkel hozzák kapcsolatba. A kudarckerülők ezzel szemben a sikert véletlen szerencsének tulajdonítják, a kudarcot pedig tehetetlenségük, ügyetlenségük következményének tartják. Míg a sikerkeresők minden jól megoldott feladat után még jobban hisznek saját magukban, az esetleges kudarcnak meg nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, a kudarckerülők hiába érnek el sikert akár sorozatban is, nem kezdenek bízni jobban önmagukban.


Személyiség-tulajdonságok

A sikerkeresőknek olyan személyiség-tulajdonságaik vannak, amelyek segítik őket a feladatok teljesítésében. A kudarckerülők épp ellenkezőleg: olyan sajátságokkal jellemezhetők, amelyek nehezítik őket azok megoldásában. Az is előfordulhat, hogy a kudarckerülőnek jobbak a képességei, mint a sikerkeresőnek, mégis ő teljesít rosszabbul. A feladathelyzetet kísérő szorongásnak például egészen más a hatása a kudarckerülőre, mint a sikerkeresőre. A kudarckerülőt a szorongás mindig debilizálja, butítja, hatására nem tud a a feladatra koncentrálni, a lényegtelen mozzanatok ragadják meg, gondolatai elkalandoznak vagy arra figyel hogyan dobog a szíve, mennyire izzad a tenyere. Inkább figyel önmagára, mint a feladatra. Ezt szokták hétköznapi nyelven vizsgadrukknak nevezni. A kudarckerülő annál rosszabbul teljesít, minél fontosabb feladatot kell megoldania. Első hallásra nem érti meg a feladatot, újra és újra el kell olvasnia. Olyan kérdésekre sem tud válaszolni, amit korábban biztosan tudott. A sikerkeresőt ezzel szemben a feladathelyzetben fellépő szorongás facilitálja, jobb teljesítményhez juttatja, mert a feladatra tudja összpontosítani minden erejét. Sokszor éppen a vizsgán világosodik meg számára valami, amit pedig korábban nem értett. Moulton az igényszint meghatározására kísérletet végzett sikerkereső és kudarckerülő személyekkel, sikeres illetve sikertelen teljesítmény után. Típusos igényszint eltolódásnak tekintette az igényszint siker utáni emelkedését és kudarc utáni csökkenését, míg atípusosnak ítélte, ha siker után csökkent az igénynívó vagy ha kudarc után emelkedett. Sokkal több atípusos igényszint-eltolódást talált kudarckerülőknél, mint sikerkeresőknél. Feather kísérletében meg azt találta, hogy a nehéznek beállított feladathelyzetben a kudarckerülők, könnyűnek mondottban pedig a sikerkeresők voltak a kitartóbbak. Négy kísérleti csoportot hozott létre, kettőt sikerkeresőkből és kettőt kudarckerülőkből. A résztvevőknek úgy kellett a ceruzájukat egy ábrán végigvezetniük, hogy minden egyenest érintsenek, de egyiken se menjenek végig kétszer. A feladatot nem lehet megoldani, ezt azonban a kísérleti személyek nem tudták és nem is fedezték fel. Mindenki kapott egy köteg ábrával ellátott papírlapot, s minden sikertelen próba után egy új lapon kellett kísérletet tennie. A kitartást a próbálkozások számával mérték. Az egyik sikerkeresőkből és az egyik kudarckerülőkből álló kísérleti csoporttal azt közölték, hogy a feladat nehéz, s a résztvevők 95 %-a nem lesz képes azt megoldani. A másik sikerkeresőkből és a másik kudarckerülőkből álló csoportba tartozókkal meg azt közölték, hogy a feladat könnyű, s a résztvevők 70 %-a meg tudja majd oldani. A kísérlet eredménye igazolta, amit korábban már elmondtunk: a kudarckerülők a “nehéz”, a sikerkeresők pedig a “könnyű” feladathelyzetben próbálkoztak többet. A könnyűnek mondott feladatban elszenvedett kudarc a feladat megoldásának szubjektív valószínűség-értékét az 50 % felé közelíti, s fokozza a szorongást. Hamarabb kilép a helyzetből – abbahagyja a próbálkozásokat – mint a sikerkereső, aki éppen a közepes nehézségű feladatokat részesíti előnyben. A nehéznek mondott feladatokban elszenvedett kudarc ezzel szemben csökkenti a siker szubjektív valószínűség-értékét, ami meg csökkenti mind a kudarckerülő szorongását, mind a sikerkereső teljesítmény-késztetését. A kudarckerülő ezért próbálkozik az ilyen helyzetben tovább, szemben a sikerkeresővel, aki meg éppen ilyenkor hagyja abba hamarabb.


Ha többségbe kerülnek a sikerkeresők

A kutatók elemezték különböző történelmi korok gazdasági felemelkedését illetve hanyatlását és megállapították: a teljesítmény-szükséglet fontos szerepet játszik a gazdaság növekedésében és egyes kultúrák hanyatlásában is. Brandburn és Berlew Anglia gazdasági történetét és irodalmi alkotásait vizsgálták 1500 és 1800 között, ötvenéves szakaszokra osztva. Minden szakaszban feljegyezték a teljesítményre vonatkozó fogalmakat és kiértékelték a gazdaság fejlettségére vonatkozó adatokat. A teljesítményre vonatkozó fogalmak száma körülbelül száz évig állandónak mutatkozott, ezt követően csökkent, majd hirtelen megemelkedett. A gazdasági fejlődés mutatói azonos esést és emelkedést mutatott, csak ötven év lemaradással. Ez arra utal, hogy az emberek teljesítmény-szükségletének változása hatással van annak a társadalomnak a gazdasági fejlődésére, amiben élnek. Ha többségbe kerülnek a sikerkeresők a kudarckerülőkkel szemben, ez előbb vagy utóbb a társadalom egészére is hatással lesz és a gazdaság fellendülését is okozhatja. Különbség mutatkozott a sikerkeresők és a kudarckerülők szabadidő-eltöltésében is. A sikerkeresők előnyben részesítik azokat a lapokat, rádió- és tévéműsorokat, amelyek nem pusztán szórakozást nyújtanak, hanem ismereteket is adnak. Ők ugyanis minden szellemi erőfeszítést egy későbbi siker reményében tesznek: úgy vélekednek, a tanulásba fektetett idő egyszer meg fog térülni számukra. Azok a lapok vagy műsorok, amelyek csak szórakoztatnak, de nem tartalmaznak olyasmit, amit valamikor majd fel lehet használni, számukra felesleges időtöltésnek tűnnek. A kudarckerülőket ezzel szemben nem vonzza az ami csak később lesz hasznos. Ők a pillanatnyi örömökről nem tudnak lemondani, ezért szívesebben olvasnak olyan könyveket, amelyek csupán szórakoztatnak s elzárkóznak minden olyantól, ami szellemi erőfeszítést, erős figyelmet és elmélyült gondolkodást követel. Sokkal többet tudunk a teljesítmény-motiváció férfiakra, mint nőkre gyakorolt hatásáról, mivel a legtöbb korai kutatásban csak férfi vizsgálati személyek vettek részt. Újabban azonban már közelebbről kezdik vizsgálni azt is, hogy a teljesítmény-motiváció hogyan jelentkezik a nőkben. Elder és McInnis 17-18 éves lányokat két csoportba sorolt, attól függően milyen pályaválasztási érdeklődést mutattak. Az egyik csoportba tartozók jövőképe a családra irányult, a másik csoportba tartozók érdeklődést mutattak a családon kívül a karrier iránt is. A magas teljesítmény-motivációjú, családra irányult nők elsősorban arra törekedtek, hogy minél előbb szilárd kapcsolatot létesítsenek és házasságra lépjenek. Számukra a boldog családi élet, a gyerekek vállalása jelentették a sikeres teljesítményt. A magas teljesítmény-motivációjú, de inkább a hivatásuknak elsőbbséget tulajdonító nők ezzel szemben később mentek férjhez és vállaltak gyereket. A karriert építő nőket a férfiak versenytársaknak tekintik és gyakran megkérdőjelezik nőiességüket is. A teljesítmény-motivált nőkben nem egyszer emiatt a női szerep és a hivatás súlyos konfliktusba kerül egymással.


Egyre nehezebb feladatok elé állítja

Vajon a kudarckerülőből nem válhat sikerkereső? Ha igen, ennek igen nagy gazdasági haszna is lehetne, mivel a sikerkeresők jobb teljesítményekre képesek. Nos, a pszichológusok éppen ezért kezdtek foglalkozni azzal, hogyan lehetne a kudarckerülőket sikerkeresőkké tenni. Először megpróbálták feltárni azokat a nevelési momentumokat, amelyek a gyermekben a sikerkereső tulajdonságok kialakulását segítik elő. A gyermek teljesítmény-késztetését elsősorban az alakítja, hogy milyen a szülők motivációja. Ha az anya sikerkereső, nagy a valószínűsége annak, hogy a gyermekből is az válik majd. A sikerkereső anya a gyermek sikeres teljesítményeit jobban jutalmazza, mint ahogy a kudarcait bünteti. Ismeri gyermekének adottságait és az azoknak megfelelő feladatok vállalására biztatja. Sikeres teljesítmények után egyre nehezebb feladatok felé irányítja. A versengést, ügyességet, leleményességet kívánó helyzeteket részesíti számára előnyben. Az úgynevezett motivációs tréningekben a kudarckerülő embereket igyekezek sikerkeresővé tenni. A csoport tagjai a pszichológus vezetésével, egymással beszélgetve felkutatják azokat a hibákat, amelyeket korábban céljaik kitűzésében, a feladatok kiválasztásában és megoldásukban elkövettek. Megtanulnak reális, megalapozott terveket készíteni maguknak. A csoport tagjai megbeszélik egy-egy feladat teljesítésének tanulságait. A csoportot vezető pszichológus segíti kialakítani a tagokban a helyes önismeretet. Fokozatosan eljutnak oda, hogy a sikert már nem a véletlennek, hanem saját képességeinek tulajdonítják. Egyre jobb eredményt kezdenek elérni a tanulásban, a sportban vagy a munkájukban és ritkábban kell kudarcot átélniük. Mit tehet az, aki nem nyert, hanem veszített? Hogyan dolgozza fel a kudarcot? Milyen lelki mechanizmus segítségével vigasztalódhat? A kudarckerülők általában nem képesek kudarcaik igazi okait feltárni s a lelki védekezésmódok valamelyikével igyekeznek a kudarc okozta feszültségeiket enyhíteni. Az egyik ilyen mód, amikor a fantáziánkat hívjuk segítségül. Képzeletben újra lepörgetjük az eseményeket, de úgy, hogy az most jól végződik. Látjuk magunkat mint győzteseket, mindenki örül tapsol és gratulál... A képzeleti képek azonban hamar szertefoszlanak. Ekkor megpróbáljuk régebbi sikereinket felidézni: “milyen jó volt akkor” - mondjuk magunkban. Gyakori megoldás az úgynevezett racionalizáció, amikor hihető magyarázatot keresünk kudarcainkra. Műmagyarázatok ezek, hasonlítanak az ezópusi mese rókájának önvigasztalásához, aki amikor nem érte el a szőlőt azt mondta: nem érett még, nem akarok savanyút enni. Az is előfordul, hogy úgy teszünk, mintha a dolog meg sem történt volna. Olyan ez, mint amikor a játék közben a gyerek egyszer csak azt mondja: nem ér a nevem. A kudarcot és a következményeit nem tudjuk elviselni, hát egyszerűen úgy teszünk, mintha nem is ért volna minket kudarc. Ott sem voltunk, nem is csináltunk semmit. Megoldásnak tűnhet az is, amikor a kudarcért valami mással próbálunk vigasztalódni. Igaz, hogy az nem sikerült, de ezt jól csináltam. Ha valaki munkájában sorozatos kudarcokat él át, vigasztalódhat a hobbijában elért sikereivel. Gyakori vigasztalódás a szexualitásba menekülés is. Megtörténik, hogy saját kudarcainkat másokba vetítjük: azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ő még nálunk is rosszabbul teljesített. Még hosszan sorolhatnánk azokat a “megoldásokat”, amelyekkel igyekszünk a kudarcaink okozta rossz érzéseinket eloszlatni. De tudomásul kell venni, hogy kudarcok nélkül nincs élet, időnként el kell tudnunk viselni. Szerencsére kudarcok után még jöhetnek szép sikerek. Ha alapos önvizsgálattal fel tudjuk tárni kudarcaink okait, épp a belőlük levont tanulságok segítenek minket a sikerekhez.

*
Dunning-Kruger-hatás
"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak viszont mindig tele vannak kételyekkel." -Bertrand Russell

Kísérletekkel igazolták, hogy az emberek 94 %-a az átlagnál intelligensebbnek tartja magát. Két amerikai pszichológus, David Dunning és Justin Kruger (a Cornell amerikai elitegyetem kutatói) vállalkozott arra, hogy feltárja ennek a jelenségnek a hátterét.
Kísérleteikben egyetemistákkal írattak teszteket különféle tantárgyakból, és megkérték őket, hogy ezzel együtt értékeljék a saját tudásukat a felmért területen. Azt tapasztalták, hogy a teszteken legrosszabbul teljesítők rendre túlbecsülték a tudásukat, míg a jól teljesítők nagyjából reálisan értékelték, vagy inkább alábecsülték magukat. A legérdekesebb akkor következett, amikor egy későbbi kísérletben a tesztalanyokat szembesítették az eredményekkel: a leggyengébb eredményeket elérők ennek hatására sem változtatták meg az önértékelésüket, ragaszkodtak ahhoz, hogy ők igenis nagyon otthon vannak a témában, és a teszt csak véletlenül sikerült félre. A kutatók négy következtetést vontak le, amelyek bármilyen jártasság esetén megfigyelhetők, legyen az egy tudományág, az autóvezetés, vagy egy játék ismerete.

A szélsőségesen inkompetens emberek:

1. Nem képesek felismerni a saját hiányosságaikat.

2. Nem képesek felismerni a náluk magasabb szintűek tudását.

3. Nem képesek felmérni a saját inkompetenciájuk szintjét.

4. Viszont képesek arra, hogy ha fejlődnek az adott területen, akkor utólag felismerjék, hogy mennyire nem értettek hozzá korábban.

Mind ez tökéletes körülményeket biztosít ahhoz, hogy az ember hamis sikerélményt biztosítson magának, növelje az önbizalmát, ne hallgasson a kritikára, és ezzel egyre kevesebb esélyt hagyjon magának a negyedik pont elérésére. Mindezt a tünetegyüttest a pszichológia a leírói tiszteletére Dunning-Kruger-hatásnak nevezte el.

 

 

 

 

 

Scroll to top