Nem mindenki segít
Igaz nem mindenki segít a bajbajutottakon. Sokan úgy gondolják a hajléktalan maga felelős a helyzetéért vagy másoknak a dolga segíteni. Vannak, akik az altruisztikus cselekedet kiváltódását abban találják meg, hogy mindig törekszünk a lelki egyensúlyunk fenntartására. Ha a külvilágból származó hatásokra az egyensúly felborul bennünk, ez arra késztet minket, hogy a kedvező változásokat magunk idézzük elő, s jó cselekedetünkkel helyreállítsuk lelki harmóniánkat. Felzaklat minket egy hír: egy gyerek gyógyulása csak egy külföldi, drága klinikán oldható meg. Az adománnyal állítjuk helyre lelki békénket. A lelki feszültség azonban nem csak altruisztikus cselekedettel csökkenthető, kiválthat erőszakot is. Ez az egyik magyarázata a hajléktalanokat érő gyakori és durva támadásoknak.
Sokan úgy vélik az önzetlen cselekedetek az ember veleszületett empátiás képességéből fakadnak. Az a képességünk, hogy bele tudjuk élni magunkat a másik helyzetébe és azonosnak érezzük magunkat vele, arra késztet minket, hogy segítsünk. A segítésnyújtás ebben az esetben kicsit olyan, mintha magunkon segítenénk. Látom, hogy éhes, szomjas, az empátia révén egy kicsit én is éhes és szomjas leszek és enni, inni adok neki, hogy “éhségemet”, “szomjúságomat” csökkentsem.Vajon a személy általános hangulata befolyásolja-e, hogy valakinek a segítségére siet-e vagy sem? Aderman vizsgálata szerint a rosszkedvű, szomorú ember ritkábban segített, mint a vidám. Milgram az egyik kísérleti csoportban levő személyeknek azt a feladatot adta, hogy ellenőrizzék egy másik személy feladatmegoldását, s ha hibázott áramütéssel büntessék. A feladatmegoldó a kísérletvezető segítője volt és a valóságban nem kapott áramütést. A másik csoportban a kísérleti személynek büntetés helyett hangjelzést kellett adnia, ha hibázott a feladatmegoldó. Ezt követően a feladatvégzők arra kérték a kísérleti személyeket, hogy segítsenek neki egy személyes ügyének a megoldásában. Arra voltak kíváncsiak melyik csoporthoz tartozók segítenek szívesebben. Az eredmények szerint annak szívesebben segítettek, akiről úgy tudták, hogy a rossz megoldásaiért áramütéssel büntették. Ebből vonta le a kísérlet vezetője, azt a vitatható következtetést, hogy akinek korábban valamilyen kárt okoztunk, mintegy ellensúlyozásul, ha bajba jut gyakrabban nyújtunk segítséget.
Mások kellemetlen helyzetének az észlelése akkor vált ki erős érzelmet, ha a helyzet teljesen egyértelmű, hamar bekövetkezik és sürget az idő, hogy cselekedjünk. A válasz ilyenkor lehet egy gyorsan kivitelezett segítség, de lehet egy pánikszerű menekülés is a segítés helyett. A segítésnyújtás sikere vagy sikertelensége a vizsgálatok szerint nagymértékben függ a segitő személyiségétől, korábbi tapasztalataitól és ismereteitől is.
