Tartalomjegyzék

A stigma

Az emberek egyes csoportjai eltérnek a többségtől, nem sorolhatók az átlagos emberek közé. Amikor velük találkozunk, azokra a jegyekre, vonásokra figyelünk, amelyek megkülönböztetik őket másoktól. Ezek a megkülönböztetik őket másoktól. Ezek a megkülönböztető jelek, stigmák üzenetet közvetítenek számunkra, és meghatározott viselkedést váltanak ki belőlünk.

 

A stigmáknak három, egymástól eltérő típusa van. Az elsőbe a különféle testi torzulások és érzékszervi fogyatékosságok sorolhatók: a súlyos mozgásszervi hibák, a testi fejlődés durva eltérései, a vakság és a siketség. A másodikba a faji, nemzeti és vallási hovatartozást kifejező vonások alapján soroljuk az embereket. A stigmák harmadik típusát az emberi jellem szégyenfoltjai jelentik: a becstelenség, a természetellenes szenvedélyek okozta lelki torzulások. Ezekre nem annyira külső jegyekből, mint inkább a viselkedésből következtetünk. Mind a három típusba sorolt emberek azonosak abból a szempontból, hogy a mindennapi társas érintkezések során hátrányos helyzetben vannak. A megkülönböztető jelek arra „kényszerítik” a legtöbb embert, hogy elforduljon tőlük. Az emberek zavarban vannak, ha egy fogyatékossal találkoznak, sokszor tapintatlanul vagy durván viselkednek velük szemben. De még annak az embernek a viselkedésében is, aki megpróbál úgy tenni, mintha észre sem venné, hogy egy nyomorékkal vagy egy vakkal áll szemben, megjelenik egy olyan elem, ami a társas viselkedésnek ebből a különös esetéből fakad. A faji, nemzeti és sok esetben a vallási hovatartozást kifejező vonások alapján besorolt emberekkel találkozva is megváltozik a viselkedésünk, felélednek előítéleteink. Ugyanígy megszabja magatartásunkat, társas kommunikációnkat az is, ha valakiről megtudjuk, hogy büntetett előéletű vagy homoszexuális. Csak akkor sikerül természetes magatartást tanúsítani a stigmatizáltakkal, ha közelebbi ismeretségbe kerülve velük ráébredünk, hogy egyéni vonásaik fontosabbak és maghatározóbbak, mint azok, amelyek előítéleteinket korábban előhívták.

Stigmák

Más vagy,
hiába préseli benned is
szív a vért,
és agyadban hiába
futnak szellemfogaton
a szabad gondolatok,
rajtad ül, a végső alkuig,
a tüzes vas nyoma.
Aki rád néz rögvest látja rajtad
a soha el nem tüntethető jelet.
Feléd kúszó
kígyó-viselkedése mutatja
minek tart valójában.
Nem bújhatsz el.
Mint sántát lábnyoma a sárban,
követ mindenhová
a rád ütött bélyeg.
Züllött napjaid
arcodra vésett árkait,
hűlt idődet,
szemed vágását,
életfoltjaid
beszáradt nyomait,
vagy bőröd színét,
tested kínjeleit
se tudod elrejteni.
Megjegyzéseik felhői
hamar föléd gyűlnek,
és akik irtóznak tőled
könnyen rád mérik szitkaikat.
S ha csupasz kezed
vétlen hozzáér valakihez,
mint a bogár mikor
magát döglöttnek mutatja,
megdermed,
s az undor ül diadalt vonásain.
Ha tenyereddel tudsz
csak olvasni mások arcából,
vagy csendzár a szád,
és ha szólnod kell
csak a kezed jár,
az ostobává érettekből
rögvest kiváltod a recés szólamokat,
hiába küzdesz amúgy sikerrel
állapotod hátrányai ellen.
Egyedül az őszinte gyermekarcon
tűnik fel az aggódó,
cérnafutású kíváncsiság.
Ha felfedezik tótágast állt,
mezítelen vonzalmad titkát,
görcsbe rántó utálat,
és szikla-szavak fogadnak.
Büszkeségedet lengetve
sem találod meg igazi nyugalmadat,
– jobb ha leoltod a villanyt.

Becstelenséged szégyentárgyai is
ott díszelegnek viselkedésed
rémítő kirakatában.
Már kézfogásod elárulja
aljvilágod, a téged lesők homlokán
hamar kigyúlnak a villogó lámpák.
Radar-sugaraikkal letapogatnak
és gyorsan felveszik 
veled szemben a hadi állásukat.

De van, amit lázbeteg-korunkban is,
– mikor áldozni tudó szívek
nem nemesítik az észt
1,
napjaidat gyilok cudarítja,
minden ellentétébe fordul,
méltó emlékjelt egyet sem találsz –
büszkén vállalsz,
és nem akarod elrejteni senki elől.
Még akkor se, ha segítségért
hiába kiáltsz,
mert áhítva követni akarod
a felső parancsolatait,
mert hiszed
- imád vékony fonalán -
végül célba érsz.

1Utalások Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albuma című versére.

Scroll to top