Tartalomjegyzék

A távolságtartás

A bennünket körülvevő tér legfontosabb eleme kétségtelenül a másik ember. Attól függően, milyen viszonyban vagyunk az emberekkel, mindennapi életünkben más és más távolságot tartunk.
E. T. Hall amerikai antropológus vizsgálatai alapján négyféle távolságtartást ír le. A nyilvános távolság még kívül esik a személyes vonatkozások körén. Ezt éljük át, amikor egy nagyszámú hallgatóságnak kell előadást tartanunk. Ilyenkor megnő a taglejtéseknek és a testtartásoknak a kommunikációs szerepe. A nyilvános távolság a hatalom és rang kifejezésére is alkalmas. A magasabb beosztásban levőnek ezért tágasabbak általában a szobáik, szélesebbek az íróasztalaik, s ezért vannak a székek és a fotelok jó messzire helyezve egymástól

.

 

 

 

 

 

 

A társasági távolság az alkalmi társas összejövetelek részvevői és az együtt dolgozó emberek között általános. A személytelen ügyek megbeszélésére alkalmas. Ebben a távolságban a másik ember arcának bensőséges részletei nem láthatók, de tekintetüket egymásba tudják fonni. Ez a távolság lehetővé teszi azt is, hogy ne kezdeményezzünk beszélgetést a másik jelenlétében és így nyugodtan végezhetjük a munkánkat, mégsem tűnünk tapintatlannak.

A személyes távolság mint egy láthatatlan búra vesz körül mindenkit. A felek ilyenkor karnyújtásnyira vannak egymástól. Közvetlen közelről látják társuk arcvonásait, ruházatának ráncait, jól meg tudjuk figyelni kezének finom mozgásait, esetenként még a leheletét is érzik. Csak azokat az embereket engedjük ilyen közel magunkhoz, akikkel rokonszenvezünk, vagy legalábbis a közelsége nem kellemetlen számunkra.

A bizalmas távolság a családtagok, a barátok között és a meghitt kapcsolatokban fordul elő, amikor engedélyt kapunk a közvetlen testi érintkezésre is. A kezünkkel elérhetjük, megérinthetjük társunkat, érezhetjük testének melegét, illatát.

A távolságtartás szerepe nem mindig tudatosodik, s a nemzeti hovatartozás és műveltségi kör szerint nagy különbségeket mutat.

Távolságtartás

A teremtettek néma seregében,
ott, ahol az anyag-
glóbuszkönnye
összesűrűsödve forog,
az ásványok kristály-lázából
kivált rudak, hasábok, kúpok,
a víz változó alakját követő formák,
a levegő fátyolszárnyaival körülvett
karéjok, kérgek között,
a
legfontosabb alakzat,
a zúgó, dobogó szövetekből szőtt,
az idegek hálójában fulladozó,
gyönyört, gyászt ütemező,
szemből, fülből, orrból, és szájból
álló halmaz, kit hódolat, szerelem,
gyűlölet táplál,
a hatalom utáni vágy hajt,
vagyis a
másik emberi lény,
a belőle áradó
fény-
üzenet az, ami folyvást itatja
szomjazó szemed.

Lányok és fiuk. Egymást nézitek.
F
iatalok és öregek. Virultok, sötétültök.
Asszonyok, férfiak, egymáshoz idomultok.
Szidjátok vagy szeretitek a másik felet,
figyelmetek rájuk irányul.

A
tőlük mért távolságotok szabja meg,
mennyire képes hatni tok
hosszú sörényű vonzásuk,
vagy korbácsos taszításuk.
Feléd áradó
mérhetetlen sugaraik
átölel
nek vagy eltaszítanak.
Figyeled, mert figyelned kell,
szűk világod ember-szereplői közötti viszonyt,
gyűjtöd róluk az édes ízt,
vagy a gyötrő kínt.
Bennük, mint tükörben magad mását láthatod.

A nyilvános távolság légi vándorívén
nincs lehetőség közvetlen érintkezésre,
a mozdulat, a testtartás hangtalan suhan.

A szónok égre emeli kezét,
mint óriás bronz-alak,
és sugárzón szól szikla-beszéde,
a hallgatók szétfolynak, összes
űrűsödnek,
felzúdulnak,
vagy lezárul unalom-szemhéjuk.

A személytelen ügyek
megbeszélésére,
amikor elég
takarónak néhány
mondat,
az emberek társasági távolságot tartanak.
Ilyenkor idegen szemek
arcod r
ejtekét nem kutathatják,
rettenet-fájdalmadat, vagy
éji madara
d örömteli rikoltását
titokban tarthatod,
ahogy Te sem figyelsz fel, ha a többiek arcán
gömbvillám-csodálkozásuk jele feltűnik.
De
választhatod a hallgatást is,
és mint akit
hajókabinba zártak,
és
a csönd-tenyérén ringatózik
leszel csak jelen
, magadban.

A személyes közelségben
megfigyelheted
társad
látó-gömbjeiben az erek cérnáit,
blúzának szív-ráncait,
dekoltázsa
vágatában a borostyán-érméket,
arcán a vágy parázslását,
az indulat ihlette mintákat a derekán, vállán.

A meghitt kapcsolatokban állók
közti távolság az ölelni kész
telhetetlen karok
hosszával mérhető,
mikor királyi lámpásaid
egészen közelről követhetik
a szelíd hajlatok útjait,1
és a szemedre küldött biztatás után
az öröm ájulatában,
a végtelenné tágult jelen
szabad ritmusában hintázhatsz
azzal, aki tüzesen hozzád hajlítja magát,
és hamvadozó2 bőre
szünet nélkül ontja neked dalát.
S a két test, a köztük levő
távolságot teljesen eltüntetve
merül el egymás sűrűjében.

1. Johann Wolfgang von Goethe Röptében című verséből szabadon.
2.
Vajda Jánostól kölcsönzött szó.

 

Scroll to top