Tartalomjegyzék

A tekintet

A tekintetváltásnak fontos szerepe van a társas kapcsolatok szabályozásában. Jelentése a különféle helyzetekben más és más. Fenyegetést vagy segítségkérést látunk benne, kifejezhet baráti közeledést vagy szexuális érdeklődést. Az emberi tekintetben az érzelem és a személyiség is feltárul. Azok, akik önmagukba kevéssé bíznak s a válaszadás elől kitérnek, ritkábban tekintenek beszélgetőtársukra. Az az ember azonban, aki mélyen mások szemébe néz, magabiztosnak, szívélyesnek, barátságosnak és őszintének tetszik. Kísérletek igazolták: minél nagyobb a távolság az érintkező partnerek között, annál többször váltanak egymással tekintetet. Amikor viszont közel vannak egymáshoz és bizalmas kérdésekről beszélgetnek, kevesebbet nézik egymást. A tekintetváltások száma és ideje a felek közötti társadalmi különbségeket is kifejezik. Arra, akinek társadalmi helyzete, rangja, beosztása magasabb a miénknél, a beszélgetés során többször tekintünk, mint arra, akinek alacsonyabb. Pontos kísérletek igazolják azt a régóta ismert tényt, hogy a pozitív érzelmek a tekintetek szaporodásával járnak együtt, míg a másik nézésének az elutasítása negatív érzelmek meglétére utal. A beszélőnek ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról, a hallgató valóban megértette-e azt, amit mondott, időről időre tekintetet kell váltania. A laboratóriumi vizsgálatok szerint beszélgetés közben egy-egy pillantás 3-7 másodpercig tart és 1-3 másodpercenként követik egymást. A beszélő mondandójának a vége előtt körülbelül 1 másodperccel nézni kezdi partnerét, hogy megtudja mennyire ért vele egyet. Amikor a beszélő elveszti gondolatának a fonalát, s keresi a szavakat, kevesebbet néz a hallgatóra. A nők sokkal többször és többet néznek valakinek a szemébe, mint a férfiak. Ha valaki rájuk tekint, azt nem fenyegetésnek érzik, hanem az irántuk való érdeklődés megnyilvánulását látják benne.

Tekintetek

Élő tükrökbe,
világló szemekbe nézek.
Némán tűrik, hogy
kifosszam őket,
s lássam amit rejtegetni
próbálnak.
Mikor rám emelik
a nyájas sugárzást mutató,
a büszke, örömbe öltözött,
vagy riadt, könyörgő,
nyugtalan tekintetüket,
nem sejtik
épp jellemük katalógusában
lapozgatok lágy ujjakkal,
míg ki nem bomlik elém
lassan jóságuk
vagy fekete felük.

Szárnyas fények gyúlnak,
táruló vad
bogarakban dac lobog,
hódító büszke, kevély kedv,
láz dobog,
félelem nélküli szenvedély,
kantárt szakított harag kiállt,
jóindulat dereng.

Legördülni nem tudó
könnycseppjeit
elfüggönyözött
tekintetébe rejtve
fordul felém a legyőzött,
míg a győztes
ittas szemmel
a dicső halált haltak
fölött ropja táncát;

nézem a könyörgő arcot,
a nedves fehérben úszó,
bársonyos bizalommal
tágra nyílt szemet,
amelyből az áhítat,
mint templomüveg
szent képéről a hit árad;

a vidám, nyílt gyermekszemet,
amely még nem tanulta meg
hogy vele hazudni is lehet;

a magány leheletébe
burkolódzó, fakószürke
nő gyulladt gödrét,
melyben tikkadt gyűlölet
lapul,
és az öreg férfiét, akinek
bozót tekintetében már
megőszült a vágy.

Borzadva figyelem azokat,
akik letépni
többé nem tudják
szerepük fagyarcát,
s csontos maszkjukon
ott remeg ösztönük alja.
Szemük mély üregébe
hiába ültetnek tökéletes közönyt,
táguló pupillájuk színt vall.

Látom a világölbe hullt
kétségbeesett térdeplőt, aki
lesüti szemét, barna bánat, és
a napi gondok győzik le éjjelét.

Mindegyikőtöknek tartozom
kik előttem felnyílva álltok.
Megbékült álmotokat majd
őrzöm én, fönt
-- a magas égben.

Scroll to top