Május 20.

Reggel hét órakor egy tót katona jöve szobámba. Tudakozám tőle suttogó hangon, mi dolog, hogy az ablakommal általellent álló házak cserepjeit egy ölnyire leszedték, és hogy ott egy órával ezelőtt annyi ember gyűlt vala össze.

- Us su precs - mondá a katona.

- Az az öt.

- Micsoda öt?

- A pap, a viceispán, a kapitány, a szép ifjú és a vak gróf. - A pap alatt Martinovicsot értette; a viceispán alatt Hajnóczyt, ki viceispán vala Szerém vármegyében; a kapitány alatt Laczkovics Jánost; a szép ifjú alatt a szálas, sugárnövésű, szőke, s liliomfejérségű, rózsapirosságú, délceg járású Szentmarjayt, kinél Pesten és Budán nem igen volt szebb ifjú, és a vak gróf alatt Zsigrayt, Kinek arcát és egyik szemét a himlő elrontotta.

Kazinczy Ferenc idézetek

De minekelőtte elbeszélném, mint vesztek el, elő kell adnom, mit mívele Hajnóczy, visszavitetvén szobájába. Ezen ötnek nem egy, hanem két katona állíttatott őrül; vagy azért, hogy annál bizonyosabban. tartassanak meg a hóhérpallos alá s magokat meg ne ölhessék; vagy hogy izeneteket ne tehessenek s egyik őr a másikat elárulhassa; talán azért is, hogy ha Laczkovics vagy Szentmarjay az egyik kezéből a kardot kikapná, a másik ezt védhesse.

Levétetvén, a szokás szerint, rólok a lánc, Hajnóczy felfogta azt s megcsörtetvén ajtajában, ezt kiáltá: Amici malo mori quam hoc vel tribus annis gestare. (...) Most folytatom a kezdett beszédet.

Zsigray annyira el vala gyengülve, hogy katonák emelték le a grádicson, s fel a szekérre.

Szentmarjay hangosan fütyülé a Marseille-i (marszejji) marsot s annyiszor, amennyi strófája az éneknek volt.

Laczkovics nem akara gyónni, de meggyónt azon ígéret alatt, hogy természeti gyermekeit megláthatja, s hagyománya az ő rendelése alatt fog kiosztatni. - Elfelejtém a gyónás ceremóniáit, tehát kérdjen atyaságod - mondá. Egyik vétkének azt vallotta, hogy papnak hitt.

Belépe a tiszt, jelentvén, hogy várja a szekér. Laczkovics paszományos világoskék nadrágba öltözve, kalapja után nyúlt, de a tiszt jelentette, hogy arra nem lesz szükség. - Jó - mondá Laczkovics -, de azt csak megengedi az úr, hogy mercurialis pilluláimból kettőt elnyeljek az útra? - Elnyelte, ment, felült a szekérre, maga erejével, bátran, de nem csendesen. - Servus Latinovics! - kiálta erre, meglátván a sokaságban. Latinovics elfordult. - Nézzétek, ez még szégyenli, hogy ismert engem! - Kratucsek kezébe tolá a crucifixust. Megcsókolta, mint a rhebarbarát, de visszaadta a papnak; tartsa azt ő.

Kivitetvén a Bécsi-kapun, meglátta, hogy egy német fattyú az ott keresztülvont gerendára felmászván, onnan nézte az alatta elmenő szerencsétleneket: - Du Kerl, schau zu, dass du herabfallst und mich todschlägst, ehe ich noch auf den Richtplatz komme.

A vérhelyre jutván, maghallá, hogy a sokaság valamin elnevette magát: - Was lachen sie? Hält man denn eine Krönung?

Visszatekinte a szekérből, s megpillantá Szentmarjayt: - Bon voyage mon ami! - kiálta reá.

Hajnóczy, mint pszichológus, utolsó három napja alatt limonádéval hűtögette vérét. Nyugatommal lépe a szekérhez. Fellépvén a hágóra, egy közember segíteni akart neki. Visszatekinte a katonára: - Ne fárassza kend magát; én saját erőmmel is fellépek. - Akkor meglátá a causar. regg. directort: - Domine, Magnifice, commendo sororem meam: faciat dn. vestra, ut quod ego meo servitio, et pater meus suo peperimus, ipsi maneat. - - Tantum tu curam animae tuae habeas, non sororis - felele a felfuvalkodott ember.

A megöregedett hóhér háromszor vága Zsigrayba, s ezt látván Martinovics, kit azért állítának kapitány Plecz mellé (így beszélé ezt nekem maga Plecz), ájulva dőlt el, s Plecz elébe álla, hogy többé semmit se láthasson. A többi egy ütésre veszett. A Laczkovics igen nagy teste, leüttetvén feje, feldönté székét. Hajnóczynak elébe mentek a hóhérlegények, s le akarák vonni ruháját. Nem engedte, hogy hozzányúljanak. Maga vetette le kabátját. Akkor megölelé Molnárt. Leült a székre csudált nyugalomban. Csak akkor borzada meg, midőn a hóhér ketté repeszté ingét, hogy két vállain lehullhasson, s midőn ollójával nyakán az apróbb hajakat elmetszé.

Martinovicsot bajjal vonták a székhez. Ott beköték szemeit, s a hóhérlegény tartotta a kendő végét. A kopasz koponyáról lesiklott a kendő, s Martinovics az öröm mosolyával pillanta körül. Gráciát reményle. De szemeit ismét beköték, s feje repült: Homokkal hintették be a vér helyét, s az öt testet kivitték a Buda megett emelkedő tetőkre. Senki sem tudja, hot fekszenek.

Másnap reggel a vérhelyen rózsa virított. Valaki rózsákat ása le ott csuprokban...

 

Scroll to top