Próza

Ne szoruljon össze a szívünk, mikor a Felvidék városainak etnikai képét szemléljük, adatait olvassuk? Az 1910-es történelmi Magyarország népszámlálási adatai nem hamisítottak, akkor minden kényszer nélkül vallhatta magát ki-ki annak, aminek érezte; még senki sem tudta, hogy lesz Trianon!

BenkeLaszlo portre 2014 thumb.jpg

Bővebben: Séta Kassa belvárosában

 A 2081. évben történt, amikorra már mindenki végleg egyenlővé vált. Nemcsak isten és a törvény előtt voltak egyenlők. Minden lehetséges módon egyenlők voltak. Senki se volt eszesebb, mint bárki más. Senki se volt jobb külsejű, mint bárki más. Senki se volt erősebb vagy gyorsabb, mint bárki más. Mindez az egyenlőség az Alkotmány 211-ik, 212-ik és 213-ik módosításának és az Egyesült Államok Esélykiegyenlítés-ügyi miniszterének dolgozó ügynökök szakadatlan éberségének volt köszönhető. Az élettel kapcsolatban azonban akadtak még hibák. Attól például, hogy áprilisban nincs tavasz, még mindig begőzöltek az emberek. Éppen ebben a nyirkos hónapban történt, hogy az esélyügyiek magukkal vitték George és Hazel Bergeron tizennégy éves Harrison fiát.

Kurt Vonnegut

Bővebben: Harrison Bergeron

Gyakran megkérdezték tőlem: voltál katona? Elég bizonytalanul szólt mindig a válaszom: igenis meg nem is. Annak idején a legfontosabb motiváció, ami minket arra késztetett, hogy jelentkezzünk valamelyik főiskolára az volt, hogy szerettük volna elkerülni a katonai szolgálatot. Akkoriban két évet kellett kihúzni a mundérban. Sőt azok a pechesek, akiket a határőrséghez soroztak be három évet kellett szolgálniuk. Amikor felvettek a főiskolára az öröm, amit átéltem nem kis mértékben annak szólt, hogy konstatálhattam megkönnyebbülve, nem kell a besorozástól, legalább egy ideig tartanom.

Nincs elérhető leírás.

Bővebben: Így voltam katona


Honore de Balzac

I. Gillette

Ezerhatszáztizenkettőben, egy fagyos december végi reggelen, egy széllelbélelt ruházatú fiatalember sétált fel és alá a párizsi Grand-Augustins utca egyik házának kapuja előtt. Sokáig tétovázott, mint a szerelmes, aki nem mer benyitni első kedveséhez, bármennyire könnyűvérű is a hölgy, de végül mégis átlépte a küszöböt és megkérdezte, hogy Frangois Porbus mester otthon van-e. A földszinten söpörgető öregasszony igennel válaszolt, így hát a fiatalember lassan fölment a lépcsőn, s fokról fokra megtorpant, mint valami újsütetű udvaronc, aki izgatottan várja, hogy milyen fogadtatásban részesül majd a királynál.

Bővebben: AZ ISMERETLEN REMEKMŰ

 I.

A szél érdes tenyerével simogatta a kislány finom, pirosló bőrét, és egyre jobban csiklandozta a szerteszét ugráló hajszálakat. Néha felkapta, megpörgette őket, játszott velük, majd szemtelenül befúrta magát a kis piros kabát alá. A gyermek türelmesen viselte a levegő mozgásának rendetlenkedését, de a figyelme egészen másfelé kalandozott. Nézte a háztetők fölött most lilának tűnő eget, amiben úgy látszott, a város megannyi fénye tükröződik, visszaverve a világosságot. Egy mélyen kongó harang hangját hallgatta, ami áttörte magát a város zaján.

Bővebben: A papírangyal
Scroll to top