Jegyzet




Anyám az ötvenes évek közepén, azokban a történelmi években, amikor előbb hajbókolt a nép, aztán zászlót lengetett és éljenzett, táncolt velünk a forradalom, majd ítéleteket hozott a hatalom, Galyatetőn dolgozott egy üdülőben. Vastagbetűs újsághírek közti csendes időben ott éltem vele. Egy kis házban laktunk kettesben, fáktól körülvéve, nagy alkonyi árnyékok korán szálltak ablakunkra, villany nem volt bevezetve. Esténként, amikor hazafelé mentünk a sötétben szentjánosbogarak világítottak, de mi cigarettázó rosszakaratú embereknek véltük a fénylő pontokat. Egy ideig ott jártam  iskolába. Az elsőtől a nyolcadikig egy teremben tanultunk,  osztályonként ugyanis csak két-három gyerek járt, amíg a kicsik tanultak, mi feladatokat oldottunk meg, és általában megtanultunk azt is, amit a felsőbb osztályosok tanultak. Otthon már nem kellett másnapra készülnünk semmit. Kitűnő tanítónk volt, minden tárgyat ő tanított, az orosz nyelv kivételével. Ennek oktatása alól, mivel nem tudott oroszul felmentést kapott a tanfelügyelettől. Tudtommal egyedüliek voltunk az egész országban, akiknek az volt a bizonyítványába beírva: „az orosz nyelv tanulása alól felmentve”.

Bővebben: Emlékeim Kodály Zoltánról

 Márai Sándor aktuálisabb, mint valaha.

"Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetnél? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, s az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságodat. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem. Ezért soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz".

Egyszer egy lomtalanításkor találtunk az utcán egy 1943-as telefonkönyvet. Eltűntek terített asztala ez a könyv, régen elfelejtett emberek arcai sejlenek fel lapjain. Múltunk elnémult fiai és leányai. A neveket, a hirdetéseket olvasva egy kihunyt világ elevenedik meg. Az ötvenes évek elején, amikor bitang szelek kószáltak, és súlyos felhők ülték meg „a boldog jövő” egét, a kitelepítettek névsorát, állítólag, ebből a könyvből gyűjtötték össze.

Néhány hasznos tanács:

  • Öt szóig terjedő üdvözlést, köszönetet vagy más udvariassági kifejezést képes-levelezőlapon, névjegyeken, nyomtatványdíjjal adhat fel.
  • Külföldi hírlapokra a postafiókokban is előfizethet.
  • Tárcsázás előtt emeljük fülünkhöz a hallgatót, és várjuk be a központ jelentkezését jelző búgást.
  • 5 percnél hosszabb ideig ne vegyük igénybe a telefont.

    Más tanácsok: "Kérjük, hogy az előfizetők az igazolvány nélkül megjelenő, magukat távbeszélő alkalmazottaknak mondó egyéneket haladék nélkül adják át rendőrnek, illetőleg a csendőrnek."
    "Zivataros időben a távbeszélőt ne használjuk!"
    "Nem  késik le a vonatról, ha idejében felcsengetteti állomását."

Néhány hirdetés.

  • Bőrruhákhoz SCHMOLL-PASZTA.
  • Kulcsár és Huppert a finom ruhák tisztítója. 
  • Dr. Radnai Gyorsíró- és Gépíróiskolája IV. Pázmány Péter tér 5.
  • Gyorsfutár-boy és Triciklin Áruszállító Budapest, VIII. Kender u. 24.
  • Adler írógépek vezérképviselete Vass János, VI. Irányi-utca 4. szám.
  • Dajkavizsgáló, bentlakó szoptató dadák. Hygieia orvosi. Vezető-főorvos Kelemen Endre dr. v. egyet. tanársegéd. Szolgálat éjjel-nappal. VI. Teréz krt. 25.

Néhány elfelejtett ember, rang és cím:

  • Endrédy József Vitéz p. ü. irodafőig.,
  • Géczy Sándor vitéz, m. kir. ezredes,
  • Szeleczky Ferenc miniszteri főmérnök, okl. építész,
  • Oláh Gyárfás Mihály, az Astra filmgyár vezérigazgatója a balatonlellei Gyárfás-szálloda penzió tulajdonosa,
  • Perczel Tamás vitéz, bonyhádi, m. kir. huszárezredes.  

 Egy beszédes lakcím: Sebestyén Aladár igazgató, III. Szemlőhegy 42.

A könyv fedőlapján egy zárójeles mondat így szól: "A névsorhoz fűzött "SZAKNÉVSOR" a m. kir. posta személyzete jóléti alapítványának kiadása."

1915 december 15-én született Párizsban. Anyja, Annetta Giovanna Maillard bárénekesnő nem nagyon törődött vele. Előbb anyai nagyanyja nevelte, majd apai nagyanyjához, egy bordélyház madámjához került Normandiába. Tizenéves korában apja, Louis-Alphonse Gassioni vette magához, aki cirkuszi artistaként próbált megélni. Édith apja mellett utcai mutatványosként szerepelt. 1919-ben szaruhártya-gyulladást kapott és elvesztette látását. Csak hétévesen nyerte vissza, elmondása szerint a Lisieux-i Szent Terézhez intézett imádságainak köszönhetően. Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója figyelt fel először tehetségére. Ő adta neki a Piaf nevet. 1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. 1936 áprilisában Louis Leplée-t meggyilkolták, újra utcára került volna, ha Raymond Asso költő fel nem karolja. Három évig foglakozott vele, sanzonokat írt neki és ő harcolta ki első revüszínházi fellépését. Ő mutatta be Marguerite Monnot-nak is, aki aztán a legtöbb Piaf-slágert írta, köztük az örökzöld „Milord” című dalt. 1940-ben megismerte Jean Cocteau-t, aki neki írta A közönyös szépfiú című darabját. 1947 novemberében lépett fel először New Yorkban, de kezdetben nem aratott sikert az amerikai közönség előtt. Ugyanebben az évben ismerte meg nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszvilágbajnokot. 1949 októberében szerelmét repülőgép-szerencsétlenség érte. Bánatában inni kezdett, majd rászokott a morfiumra is. 1952-ben feleségül ment Jacques Pills sanzonénekeshez. Négy évvel később elváltak. Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett. Előfordult, hogy éneklés közben rosszul lett és a színpadon összeesett. Az 1950-es évek végén gyógyíthatatlan, áttételes rákot diagnosztizáltak nála. 47 évesen, 1963 októberében hunyt el. (Wikipedia nyomán)


"A túlságos központosításnak ma is a törvényhatósági szervezet a leghelyesebb mérséklője és ezáltal a szabadságnak biztosítéka. Mert nagyon is igaz a kiváló franczia államtudományi írónak, Toquevillenek mondása, hogy: "A czentralizáczio megfosztja az országot, az őt megillető szabadságtól és hozzászoktatja a zsarnoksághoz. Helyhatósági intézmények nélkül alkothat magának egy nemzet szabadnak látszó kormányzatot, de nem bírja a szabadság szellemét. Múló szenvedélyek, pillanatnyi érdekek, a körülmények vak esélye, megadhatják neki a szabadság külső formáit, de a társadalom testébe visszaszorított zsarnokság előbb vagy utóbb földszintre kerül." Magyarország vármegyéi és városai monográfia -- előszó, írta báró  Prónay Dezső

Scroll to top