Irodalom

Gyakran kell hümmögnöm a mai (irodalmi) világban (is). Öröm és kétely rág egyszerre, vagy olyan gyors váltakozással, hogy csak kapkodom a fejem. Amikor először olvastam egy irodalmi orgánum ön-beharangozó cikkében, hogy a Nyugat hagyományát kívánja folytatni, mélységes boldogság fogott el. Nohát! Hogy ezt megértem! – rikkantottam magamban, mint mostanság annyiszor. Amikor azonban harmadszor olvastam egy harmadik irodalmi (?) orgánum reklámjában a Nyugatot mint eszményképet, valahogy elbágyadtam. Mi ez? Itt mindenki, de mindenki, felül- és aluljárókban, a Nyugatot folytatja? Nem kéne egy kicsit jobban vigyázni fogalmak és eszményképek szédületes inflációjára? Mi több: hamisodására?

Bővebben: Hümmögések

A Gilgames-eposz mélyrétegeiről

Történelmi előzmények

1872 novemberében George Smith angol asszirológus a British Museum archeológiái anyagában a Bibliából ismerős szöveg­részletre bukkant: „Niszir hegyén megállt a hajó, Niszir hegye megállította a hajót, nem hagyta mozdulni… A hetedik nap érkeztével elengedtem egy galambot. A galamb elrepült, de nem akadt száraz helyre, nem volt, hát visszatért…” A töredékek alapján megállapította, hogy egy addig ismeretlen verses epikai művet fedezett fel, amelynek egy Gilgames nevű hérosz a főalakja.

Bővebben: A kitörés pszichózisa

Baudelaire költészete maga a klasszikus világosság; az irodalomtörténészeknek és tanulmányíróknak könnyű volt a Les Fleurs du Mal végleges meghatározása. Mikor a verseskönyv harmadik magyar kiadása alkalmából ismét igyekszünk ezt a költészetet egy nagy definícióba rögzíteni, célunk az, hogy Baudelaire-en keresztül, akit a Nyugat nemzedékének három nagy költője tett végérvényesen magyar verseskönyvvé, ennek a nemzedéknek költői ízlését, alapelveit, stílusát egy „ave atque vale” formájában (Swinburne is ezekkel a szavakkal fordult a francia költőhöz) összefoglaljuk – hiszen Baudelaire a Magyar Modernségnek is bibliája lett –, e „virágokban” egyszerre érezzük mindazt, ami a magyar irodalom „újszerűségét” is alkotta, érezzük még ma is az újonnan felfedezett területek fölötti örömet, a merészséget, kalandot, vállalkozást, kacér anarchikumot – és ugyanakkor azt is, hogy ez már valahogy a múlté, befejezett, kész dolog, megfagyott csoda, lezárt minta, amely nélkül azonban nem lett volna magyar irodalmi modernség.

Bővebben: Baudelaire: Les Fleurs du Mal

Kétféle avantgárd van, egy valódi és egy hamis. A valódi odáig száll le a pszichében, ahol a dadogás lakik, amelynek az elszótagolásához az ún. új eszközök, ilyen-olyan nem hagyományos módok kellenek. A másik: csakugyan dadog, fecseg, lotyog, írja, ami eszébe jut, maga a felszínesség, amely újdonság formájában adja el magát, blöff, hülyeség.

Bővebben: Avantgárd

A fiatalok láthatólag megelégelték, hogy hullákat őrzünk a gardróbban. Természetesen L. Simon László, aki a szóban forgó antológiát szerkesztette, és Buda Attila, aki a filológusi-történészi szállítólevelet adta hozzá, jól tudja, hogy nem csak ez az egy hulla oszladozik irodalmi emlékezetünk mélyére rejtve. Jól mondom: emlékezetünk, hiszen e versek és verselmények nagy részét nem a feledés homályából kellett előbányászni. Nagyon is számon tartotta mindkét mai politikai tábor némelyikük meglétét.

Bővebben: Munkás, paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég!
Scroll to top