Kérdések Gergely Ágnes Kossuth-díjas költőhöz

 – Yves Bonnefoy, a modern francia líra neves képviselője egyik, irányt mutató versében azt írja: „Szétzúzni a márványból kelő arcot, összetörni minden szépséget, minden formát. Küszöbként szeretve csak a tökélyt, de megismerve megtagadni, holttá feledni, a csúcs a tökéletlenség”. Határ Győző pedig úgy fogalmaz – az állköltészetről szólva –, hogy „a formai rekvizitumok elestével felnyíltak a zsilipek, és özönével tódultak a líra területére a műkedvelők, akarnokok, féltehetségek, hazafiaskodók, grafomániások, csinálmányosok, pártagitátorok, szubkultúrák széplelkű szálláscsinálói, az önsajnálat Herkulesei, mesteri önkielégítők, kiművelt mimózalelkek, önfeltalálók.” Ha ez így van, marad-e, van-e valódi költő egyáltalán a mai irodalmi palettán? Azt is kérdezhetném, ki a költő? Nemes Nagy Ágnes így vall e kérdésről: „Hadd próbálkozzam meg mindjárt egy válasszal; ha nem is egyenes válasszal. Azt gondolom – már elég régóta –, hogy voltaképpen mindenki költő. Mindenki költő, az is, aki sosem írt verset, az is, aki sosem olvasott vagy hallott verset, és az is, aki rögtön elkattintja a rádiót, ha versről van szó. Mindannyian, kivétel nélkül, tele vagyunk kifejezetlen tudattartalmakkal, érzelmek és alig-gondolatok feszültségeivel, vers-torzókkal és vers-csírákkal, amelyekből mi lesz? Rendszerint nem több mint egy felkiáltás, egy félmondat vagy egy kézmozdulat. A kertész, aki rámutat egy fára, és azt mondja: „hegyi-juhar”, a futballszurkoló a gól után, az öregasszony, aki fényesre törli a jonatánalmát – mind verset mondott; anélkül hogy tudna róla. Ha nem így volna, bizony mondom, réges-régen megszűnt volna ez a kevéssé lukratív vállalkozás, vagy népmeseien szólva, egy nagy zsákba varrták volna a világ minden költőjét, és bedobták volna a Dunába. Annál is inkább, mert eddig még bármilyen nagyra menendő vállalkozás során sem sikerült valahogy tökéletesen, valahogy félreérthetetlenül megmagyarázni, hogy mire is jó a vers. Bella István a Kossuth-díj átvétele után, az egyik nyilatkozatában igen szerényen úgy fogalmazott: „Talán most már kezdem elhinni, hogy költő vagyok.” Ezen vélemények talán végletesek, de Ön kit nevez – jó szívvel – költőnek?