Egy órányi őrület és gyönyör! Ó, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az, ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöngő szelek és villámok közt mit jelent az én ujjongásom?)
Ó, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Ó, ti, vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom őket, gyermekeim,
tudatosan tinektek beszélek róluk, ó, vőlegény és menyasszony.)
Ambrogio Bergognone (1453-1523) olasz festő
Csoóri Sándor emlékére
Látom őt a versben
mintha gyönyörű sebben ülne
kezében zöld ág hozta a malomsánc alól
de ködlő hátterében rá vár türelmesen
fekete öltönyben sötét kalapban
az egykedvű és szótlan alak
aki egyszer mindenkiért eljön
Üstökös
most nem ragyog
az égen, a lét minden
villanása szégyen, arany, ezüst,
vörös üveggömbök, torz világunkat
tükrözik, mint kicsinyített földgömbök,
remény és cél mind elillan, csak a hazug fény csillan.
Jézus születését ki várja még, műanyag jászolban fekszik rég.
Szeretet régen elenyészett, nincs ki énekeljen,
ha megszólal a csengő, a megvakult éjben.
Az Ég már nem mutat utat, a végtelen csak üres burkolat.
Kapualjba hajléktalan húzódik szenteste,
árnyékot se vet sovány teste.
Ő az egyetlen, aki meglátja a csodát:
angyal készül
leszállni
a körúti
háztetőkön
át.
3. oldal / 128
