Versek

FAUST:
A hegy alatt mocsárvidék
terjeszt ragályt zsákmányolt földemen;
csapoljuk le poshadt vizét,
az lesz csupán a végső győzelem.
Millióknak nyitok tért, hol nem éppen
biztos a lét, de szabad és tevékeny.

Csak közelről ne! – Lelkem,
máris mi maradt?
Üldözd a tegnapi, holnapi
sugarakat,
különben örök panasz leszel,
hogy véres zsebelés a világ
az egyik fele és a másik
vértelen hiúság.

 Fény-vonal szalad ki a homályból,
a kanca-eget hasítja szét,
világra tárva vérző sebét;

 

 

Hálóing

Úgy viseled
akár a nyár
a hosszú nappalt.
Amikor kikelsz az ágyból,
hiába rejti el bokáig
törékeny testedet,
a narancs színű
világosság
dúdolva bújik át finom
szövésén, hogy
a kíváncsi szemnek
 megmutassa
szép szeszélyed
vonalait.