Versek

Bőrödet százezer éve
süti sötét színűre a Nap,
tegnap
vérző lábbal repült át
fejed fölött a békegalamb,
eddig a harag, az irigység
bozótjában bujkálva éltél,

Szép, szép szerény, bizalomra derítő, lelkesítő,
és mély a pillanat
a napon, a többiek között, amint taszítanak,
löknek, vezetnek, elvegyítenek, zajosan tovasodornak.

Libegő, parányi folt táncolt
az Ecce Homo kép előtt.
Talán a villanykörte-napok vonzották,
s röpítették a terembe,
vagy virágnak nézte,
mézes tápláléknak
a festő fájdalmas vonalait?
Nem tudom.

 Idézett:
Messze kerüld a magasztos elméket,
kik az emberiségért lázban égnek
s ha egy ember bajba jut, félrenéznek.1

A recept a következő.
Írj lázító mondatokat
a színpad hátsó falára,
csupa nagybetűs szavakat, olyanokat,
amikben már régen nem hiszel.