Versek

A part csipkés bájait
szemérmetlenül tárja a végtelen elé,
az ámuló ég ujjai
félénken tapogatják végig öblét.

 A semminek látszó tekintet,
a tiszta szellem
üt rést az égen,
űr-fénye itatja át tested
hogy egymásba szője
a lepel rostjait
és az Ember körvonalait.

 „…értelmetlen minden óra,
minden perc, amely megíratlan
múlik el.”
(J. A. jegyzeteiből)

átszínezhető volna csak,
átfesthető,
mint táblaképeken
a tér, a fény, a láz,
le nem törölhető
most már sosem az a
túlzottan is korai lángolás,


Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született
az ábrándokba hurkoló, álomharanghúzó,