Versek

Magas hazánk a mélybe tért? Most jött csak emelkedése!
Először halkan, kérve kért, nem fülelt a cselvetésre,
Hortobágy – Recsk-kapurésre, szivárgó csíkra nem figyelt,
ám a hazug mellverésre, álszent újratemetésre,
mint riadt őz, már felneszelt.

Kettészelt szemek tágra zárt magánya
ujjak kísértet-táncoló fehér rózsája
halk bőr szirom bársonya
tánc románc lánc rémület
a félelem viaszpanoptikuma

Felhő emeli szoknyáját
a város tépett tetői fölé.
Panaszaikat rejtegetve
kapaszkodnak egymásba
a száz éves házak,

a dühös szél összegyűrt
árnyékokat kerget,
házak, hidak, hegyek bújnak
egymáshoz, az éhes fény
villogva reng a sziklahátakon,
zokogás rázza az erdők vállát,
forgó felhő bontja ki magát,
a forróság mindenre kiárad,