Versek

Csípők rezdüléseit,
a sűrű, részegítő
testek közelségét,
a kiéheztetett mozdulatok mohóságát,
az eleven ujjak áramát magadon érezve,
a tekintetek lézersugarával
követve a ringatózó csodákat,
táncolsz, táncolsz
a forgás sámán-révületében,

Látlak az ébredés pillanatában,
amint a reggeli fény-ujjak nyitják
szemed. Nézem hogy kelsz fel a bánatos
ágyadból. Fejed gödre jel marad a
párnán. Ráncaid borosta leplezi.
Túl az Óperencián, túl mindenen,
életed öreg könyvében lapozgatsz,
körül leng a néma jelen, a kihűlt
szavak szétfutnak a sárga lapokon,

Arctalan nevek mögött
fekete pöttyök
az elfelejtett telefonszámok,
egy felkiáltójel figyelmeztetése
a csillagokig hajít,
dobpergésre kelő évfordulók,
piros betűs ünnepek
tüzelnek elő büszkén;

Agyamhoz kapcsolva,
mint valami barbár ékszert,
egy ravasz szerkezetet
viselek fülemben,
mely belém nyitja
az egész végeszakadatlan világot,
millió hanghoz vegyítve hangomat.