Versek

A rozsdás vízben megfürödtünk,
a tiszteletes úr vidám volt,
ettünk-ittunk és jókedvünkben
összekevertünk közelt-távolt.

Fogyasztói társadalmunkban
„fogyasztógépekké” lettünk:
fogyasztásra programozva
szellemünk-lelkünk és testünk.
A lélek, a szellem
már-már nem is éhes,
s ha mégis, az lehet mellékes.

Ő a végtelenség,
éneklő csillag, világüveg,
égi inda, a galaktika ősájulata.
Erek nélküli testek fagyott szummája.
A bonthatatlan anyag
és a foghatatlan szellem lehelete,
duzzanat az égfa törzsén,
a legkisebb gömb fúziója, élet-ének,
árad a hegedűjáték éjjeli visszhangjából,
és illatozik a csábító fuvolahangból.

 

Angyal kaparász
az ajtórésben.

Ajkamon felsebzett
igékkel – hallgatok.