Versek

A tanya ismerős,
mégis arctalan,
a
bokrok tespedőn
szőnek körül,
a régi hangulatnak
nyoma se maradt.
A magasra nőtt fák
egymáshoz bújnak.

Csak nyáron élek itt, Wekerle-telepen,
ahol már nincs se gyár, se bánya, sem üzem.

A dús lombok alatt édeni nyugalom,
sütkérező gyíkok a forró házfalon.

Az egyik arc a tiszta fényé.
A megjárt poklok lángja hamvad.
A kényszerhit növelte fénnyé.
Tűzből tért arc, tűzálló alkat.

Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait?
jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született
az ábrándokbahurkoló, álomharanghuzó,
biborszinű, tömjénszagú, trombitahangu szó.

Babits Mihály idézetek