Részletek

Írta: Oláh Tamás

Kategória: Verseim

Amikor sík tükre a pálmafák résén
ferdén felém villant, megálltam,
színe szürkének tűnt,
csalódva közeledtem széljárta partja felé:
hiába kértem mutassa önmagát,
zenéljen, kacagjon, ügyet se vetve rám,
alvó magányba hulltan tárult elém,
tespedőn a párás légbe veszve.

Bővebben: Tenger

Részletek

Írta: Oláh Tamás

Kategória: Mások versei

Ismeritek Cressidát? Én igen!
Legizgatóbb, legfájóbb fűszerem.
Oly kéj rontja, mint engem, s gyöngeség
s kémia a lelkiismeretét.
S még így sem önző! Hogy mentse magát,
most téged mintáz, Állati Világ,
téged magához, érzékeny Idő,
téged, Jog, Szokás, Lélektan. A nő
érik benne, kit minden pillanat
folyton feltölt. Esze több, súlyosabb
Zeusz lányáénál. Mint gejzírliget
ugrálja körül álom, őrület,
mámor, szerencse. Egykor orvosa
a megbízható cinkos volt. De ma
teste a kétes becsület helyett
szinte-nyílt szabadság zsákmánya lett…
Így is szereted? – Akkor védd, szívem:
száz év múlva nem lesz más szerelem.

Részletek

Írta: Oláh Tamás

Kategória: Verseim

Míg élt légies formája
gyönyörködtető volt,
de a pillanat bolondja
a célszerű tárgyat
rögvest értéktelenné tette;
pucér csodája
sebző szilánkokká hullt,
most ott fekszik mozdulatlanul,
vért ontva az idő kövén,
vele haltak emlékek, ízek;

Bővebben: Tárgy és test

Részletek

Írta: Oláh Tamás

Kategória: Verseim

Kígyótojás
Ingmar Bergman emlékére

Sötét felhő-arcok vetülnek
a földhéj görbületére.
Jajdul a hajnal, folyékony ujjak
lebegő függönyt vonnak a házak közé.
A városban rekedt estet a szélben táncoló
utcalámpák gyenge fénye kergeti tovább.
Kifejezéstelen tekintettel,
mint ki éppen most
ocsúdik életre a klinikai halálból,
bámulok kifelé az ablakon.
Élesen és tisztán látom a járdán siető
fiatal, esernyős lányt,
kedves árnyak kísérik léptei dallamát.
Az üveg-csendet az utca házfalain
visszaverődő dörrenés váratlan haragja
töri millió darabra.

Bővebben: VERSNOVELLÁK