Verseim

 Képek torlódnak képekre,
békés utcák, hűs terek, lármás házak,
dölyfös arcok, díszruhák,
irigyen őrzött tárgyak
számkivetett vonalai,
csupa olyan dolog,
ami száz éve hallgat,
az idő négyszögén át
most elém jön.


Valami fojt, szorít,
hörgő hangom
szűk torok mélyéből tör fel,
amit mondani akarok,
ott marad legbelül,
nyelvem nem fér el a számban,
nyálam csorog,
kezem-lábam kitépve hever mellettem,
ujjaim sem engedelmeskednek.



 A magasság
névtelen tömegei
szállnak
az üvöltő szélben,
szédült
hegyek fölött sokasodnak,
gonosz-hangjuk
zokogva zúg
mikor visszatérnek
bűneik földi terei fölé;

Jó itt,
ebben az eleven kuckóban,
figyelni, ahogy
a sejtek osztódó sora
lassan kirakj
a
arcom darabkáit,
szaporítja agyamban
az álmok teremtésére,
és a sok tarka gondolatra
fogható
milliárdnyi sejtet.

Azok, akik jelen voltak november 28-án a  Zene-vers estünkön a Józsefvárosi Galériában a zene és a vers találkozásának egyedülálló élményében lehetett részük.