Verseim

Kezünk száz virágával
kérni, könyörögni
is tudunk,
s fogadjuk,
 még ha ablak mögül jön is,
a csábító mozdulat szálló illatát,

Ott állsz festőállványod előtt,
fehér vásznadat magad elé helyezed.
Követem fényt ivó ikreid mozgását.

A koporsót
két vastag rúdra helyezzük,
ketten-ketten állunk melléje
két oldalról.
A gyanta illatú ládát
a vállunkra emeljük. Lépéseinket,
mint a jó összeesküvőknek,
egymáshoz kell igazítanunk.

 Rettegsz veszteni,
és úgy hiszed, ha jóllaksz,
legyőzted magadban az űrt.
Míg meg nem telik gyomrod,
láz borzongat,
ha kövérülsz, tudod tested él,
kilóid megmutatják mennyi vagy.

Kié ez a dögevő akarat? Kitől ered ez a pusztító-parancs? Kié a titok-terv? Milyen jóslat teljesedik majd be? Európa, látom, ahogy testedet a szerelem szennyében szárnyas szörnyek gyalázzák.