Verseim

Valami fojt, szorít,
hörgő hangom
szűk torok mélyéből tör fel,
amit mondani akarok,
ott marad legbelül,
nyelvem nem fér el a számban,
nyálam csorog,
kezem-lábam kitépve hever mellettem,
ujjaim sem engedelmeskednek.

Jó itt,
ebben az eleven kuckóban,
figyelni, ahogy
a sejtek osztódó sora
lassan kirakj
a
arcom darabkáit,
szaporítja agyamban
az álmok teremtésére,
és a sok tarka gondolatra
fogható
milliárdnyi sejtet.

Azok, akik jelen voltak november 28-án a  Zene-vers estünkön a Józsefvárosi Galériában a zene és a vers találkozásának egyedülálló élményében lehetett részük.



 A magasság
névtelen tömegei
szállnak
az üvöltő szélben,
szédült
hegyek fölött sokasodnak,
gonosz-hangjuk
zokogva zúg
mikor visszatérnek
bűneik földi terei fölé;

Nagy sötétlő erdőbe jutottál,
sűrű, kusza, vad vadon1 vesz körül.
Rajzó legyek, akár gazdátlan
terveid, körülötted zsonganak.

Fáradt a csönd.

Napjaid maradékai egyhangúan peregnek ki
életed homokszemnyi nyílásán.