Verseim

Ritmus mutatja mi zajlik
elszánt szívedben,
a változó és teremtő erődben.
Zene szól bordáid között. Szívhangod,
akár egy ütőshangszeren
a képzett zenész játéka, tisztán szól,
ha benned minden harmonikus.

Saját hangod is furcsán,
idegenül cseng füledben,
mintha ablak mögül jönne,
és csak indulatod világolna át rajta.

Mennyi város tapsolt,
hány győztes nyitány szólt neked,
s hány balkörmű támadt rád,
míg huzatos vonatod nagyot sípolt,
s buzgó erőd utána szállt.

 Közönyös számlapok,
kör kör után járó mutatók.

Tárt ablakok, nyerítő lóerők,
éhező fényevők.

Citerázó fák, kéregető ágak.
Tekerő ülőkéken hájak.

A legnagyobb távcsővel
sem hatolhatunk a kezdet vágatának
legmélyére
1,
nem pásztázhatunk könnyedén
a fényvilág űrgyűjteményében,
a megnyíló, egyszer létező,
jelenlét pillanataiban,
nem láthatjuk a kusza halmazt,
mikor a
légbe
még sugár nem gyúlt,
a lágy a keménnyel,
a könnyű a nehézzel2
vívta csatáját,