Verseim
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
A színészek most némák,
a direktor halk hangját lesik.
Még nem tudják
esténként más testbe nőve
mivé lesznek, s a siker
kire nyitja majd szirmait.
Kihull hamar,
a díszletek jelenéből,
ki jeltelen marad.
A plüss-színű homályban
a szereplők szemlyukas maszkjai1
még keresik szerzőiket.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Fordultál-e imával,
– most, mikor újra
háborúra készülünk –,
ahhoz, kit ezen a napon
ünnepelünk?
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Aranygömb lebeg
a magasban
körökből, foltokból font
alakok,
gyönge ködbe fúlt
képek sejlenek fel,
talpam alatt a jelen,
két idősík
közé szorulva lüktet.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Ereimben a vért
a kerekek csattogó
ritmusa kergeti,
képhalmok, néma alakzatok,
kubista vásznak, színek,
izmos oszlopok,
rongy árnyékok világolnak elém,
rozsdás hidak,
golyó ütötte házak,
dühös állomások,
hunyt falvak, mogorva városok
pergő képei
járják be agyamat,
élők fonnyadt testekkel,
fájó, keserű szavakkal
keverednek össze,
tört tükrökben
maszkok vigyorognak.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
A pillanat, ami éppen
járja szemem előtt
furcsa táncát,
viszi lomhán a jelent,
hajtja az itt és a most
tenyérnyi üzenetét
a magasba,
aztán valami mégis a földre löki,
– s múlik el,
marad mozdulatlan.
46. oldal / 66
