Felébresztettél
befúrtad magad ablakom közepébe
nem tudtad levenni rólam tekintetedet
bátran farkas szemet néztem kerek képeddel
és vártam büvölten mikor szólítasz meg éreztem
mindent tudsz rólam mint aki világom teremtődése
óta figyel talán már pólyás koromban is nyugtató sugaraid
védtek a háború szakálas hadai ellen ott álltál fölöttem válalva
önmagad haragomat csillapitva gyógyítva öleltél magadhoz
s elüzted szílaj lázaim seregeit biztattál ködlő távolon át is
felszabadult értelmed¹ gyarapodó kedved példát mutatott
s ha csüggedtem csökkenő alakodat látva azt mondtad
várj nem sokára újra erőre kapok és valóban ninden
derült éjszakán félelmet nem ismerve sovány
testedet pihenés nélkül dagasztva keltél fel
sötét vackodról és feleslegeidet
veszítve nőttél szememben
újra óriássá²