Rögzíteni lenne jó,
mindent úgy, ahogy van,
összeszűkült szemmel nézni
a tenger türelmét,
ahogy nyugszik benne
a szenvedély,
a sóvárgás raját
a csillagok csokrában,
a szűz Nap reggelének
első rezdülését,
az önmagát bámuló
természet lepréselt
pillanatát,
a teremtő-ész kimondhatatlan
szavainak szétterült erejét.
Egon Schiele festménye
Csendben,
a dolgok kezdetén maradni
lenne jó,
többé nem mozdulni,
csak nézni, hallgatni, várni,
míg éned ki nem veti
egészen akaratát,
s el nem tűnnek teljesen
belőled kusza kínjaid,
míg olvadó tested
az egyik, köd-szavaid
táplálója a másik
dimenzióba nem jut,
ahol a szépség,
érzékszervek nélkül hat,
ahol a harmattól gyönge múlt,
és a felvont zászlójú jövő
között a tétlenség hajóján
ringsz, ahol
a táncoló sugár és a behunyt
szemű némaság
egymás kezét fogják,
a távoli dalok
és a barlangi dobok
hangjai egybefolynak,
s tapintható lesz
az egész felülmúlhatatlan
rejtelem.