Az ész diadalát
ünnepelnéd, miközben
altested uralkodik rajtad,
nem vagy több,
mint amit megeszel¹,
emésztésed állapota
szabja meg barlangi
közérzetedet,

kezed mellső végtaggá vált,
ütni, rúgni tud, fogni nem,
zsigereid jeleire
figyelsz, válaszaid is
mélyről jönnek,
az Írást lemosta
az Új Idő
kényszerű szörnye,
Isten nélkül,
eltemetettnek hitt altáji
természeted, bömbölve
tör fel benned,
a szeretet régóta
torz testedben sínylődik,
állati melledben szív
helyett véres húscsomó lüktet,
vakon vágtatva követed
négylábú alfeled parancsait,
miközben ölni tanulsz,
patáid már a túlvilág ítéletét
verik,
magasra emelt fejjel lépdelsz,
de ember gőgödben
nem látod,
a szavak dühös viharai
mivé tiportak,
bonthatatlan éjvalód
nem nyugszik míg
a szilárd sírbolt
rád nem borul.