A diktátornak – figyeld meg! -
majd mindig kell valamilyen
kellék, bajusz, szakáll, sötét szemüveg,
hogy igazi arcát magának megőrizhesse.

Az álcázott alak csillagok képébe hahotázva
a néphatalomra hivatkozik,
miközben szájából parancsszavak
lángolnak ki.

Mint húsevő növény a rovart, emészti el
azokat, akik megpróbálják kinyitni
a mennyezetre nyíló ablakokat.
A harcostárs, aki a vezérrel együtt
szegült ellen a régi hatalomnak,
most veszélyes ember lesz,
mert mi van, ha lázadó természete
felülkerekedik megint.
A múltat végkép el kell törölni,
a felejtő tudat viszi is áldozatait a halál túlpartjára.
...És az akol bűze mindent legyőzve
növekszik tovább. A gondolat
az ész „satnya fattya” marad,
a pislogó remény meg „magában kódorog”,
– a szélkakas az új világról dalol a háztetőn,
a hízelgők jól ismert kórusa kíséri.
A főember féreg-járta hatalma fekete titkokra épül,
de a nehéz függöny
mögé nem tanácsos bekukkantani.
A besúgó ott lépked lábujjhegyen
mindenűt mögötted.
Egyetlen fülnek szólhat csak a dal,
ha hamis, akkor is zengnie kell,
csak a nagy arc
gyilkoló gyönyörét tápláló
harsány ünneplés ütemes tapsa zúghat.

De aki ma egyszerre lép, holnap
a fakó ég alól futni tanul.
A diktátor a fáklya,
aki az emberek szemeit delejbe vonva
a „jövendőre” vezeti
leválhatatlan népét.
Ami nincs, mert nem lehet, az lesz a vonzó.
Az alattvaló fél, ha nincs semmi bűne, akkor is.
Ha lenne kevésbé félne,
mert tudná, hogy lelepleződhet,
de ha semmit sem tett rettegnie kell,
mert bármikor elvihetik,
és senki se hallgatja majd meg
igaza érveit.
A szebb jövő a végtelenbe nyújtva
marad alvó ígéret,
és késő lesz, ha felébredsz...

–