Gleccserek csikorognak fejedben, utolsó szabad
leheleted jégtömb csendjébe záródik,
arcod barázdáira kiül hideg haragod,
vége-sincs nappalok tilalmai dideregtettnek,
neved sincs már, de számon tartanak, s
otthonod széttúrt emlékei elfutnak előled,
jaj neked, ha merev tested lüktet, s álmod
egy pillanatra tisztulást hoz, mert
utána rúgkapáló sorsod őrülete őröl tovább, és ringató
párna helyett fejedet szálkás horkolások ostromolják,
régi tudásod semmit sem ér, mikor
a fehér talpfák surranó sora új hazádba visz, ahol a tél
vitorláját a Kreml rettegett ura fogja eléd, a
lágerélet mínusz negyvenfokos nyomorába, ahol
esztendőket lapít egybe az éhség;
nyomj le tíz évet, s a durva uralma alatt öregszel húszat,
ifjú és vén mind egy lesz a sziszegő halálban, s
jövendőd fejetlenül robog eléd,
emlegeted majd, akármeddig élsz az
ítélet sötét torkában töltött idődet, ott villódzik a
sarki fény már örökké behunyt szemed egén;
zihálva veszed a levegőt, kába fejed a rendre rábólint,
priccs szenvedő-fáján a tetvek rágják testedet,
ruhád lefoszlik fájdalmas bőrödről, és mi jut
a csajkádba? csalánból főtt scsi, s benne, mint
vörös-zászló darabkái úszkálnak a levelek;
ideg-indák, és az 58-as cikkely köt össze mindenkit,
tyúkólban, tífuszosok között fekszel harangszó nélkül, s ha
eleven maradsz napestig számolhatod a holtakat;
lobogsz, képzeleted fák közt szalad,
némán nézed ki egy szép estén a tiéd volt,
ott vagy a régi házban megint, aztán a kép semmibe
tűnik, s vágyadba tapos a magány ismét; amikor a
rügyek, a sikító füvek az esőkönnyes földből előjönnek,
újra hinni kezdesz és összeteszed kezed, a
dermedt éjfekete sár után az enyészet talaján, az
olvadó vörös hó alól a föld teremni készen tör elő,
várod türelmesen, amíg a napok cseppjein erőd
ingó kőoszlopa újra ki nem nő, és ismét szoptat a remény,
húzod az igát a lángozó fagyban, talpad alatt a nyírfakéreg,
lihegsz, fuldokolsz míg magadat mássá nem neveled,
azt mormolod új imaként: túl kell élned! De hiába, ha a
grúziai savó-szemű emberei ott állnak mögötted,
eszed, akaratod szétfeszül, s a félelem ikon-arcodra kiül,
rekedt hangon kérded a holnap hófödte ágán mi jöhet még, de
egy sodrás mahorkáért ma megteszel bármit. Lehet onnan sose
jutsz ki, és maradsz milliókkal együtt, eleven emlékként,
...a mérges történelem lapjain1.
1A sorok kezdőbetűi: glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága, rövidített néven Gulag