Kösd be szememen
ne lássam ős-alakod finom
ceruza-vonalát
takard el hajzuhatagoddal
arcomat

vérembe ne olvadj

Egon Schiele (180-- 1918)

gyönyörünk vizesés-zokogása
simogatásod buján telt nesze
ne kisérthessen

iker-távcsövembe
dörzsölj homokot
ne bódíthasson el bűverőd

ne halljam fogaid cellája mögül
kirajzó-sóhajaidat

lábamra fagy-koloncot vess
ne űzhesselek égi szárnyakon

ne kívánjam többé
bűvös páfrány-kertedet
hímzett kendőddel
csomózd össze kezem
ne meríthessem
ujjaim ásóját eleven öledbe

száműzd füstbe az emlékeket
ne száguldhasson felém
idegeim országútján
ölelésed izzás-képe…

...amikor éneklő
Nap-testünk fényét
a jó halál
a gyönyör-fájdalom
névtelen Mélye takarja be
amikor már nem tudjuk
kié volt a tűz
és ki volt aki égett...