„Ahogy a szem nem láthatja
a tárgyakat napfény nélkül,
az értelem sem látja az igazságot
Isten világossága nélkül." (Szt. Ágoston)

Elmém csendjében,
felfokozott tudatom belsejében,
a szentélyek fűszeres illataiban,
a rozmaring, a bazsalikom, a levendula,
az olíva, a moha, a nedves föld,
és a friss kenyér, a tengerpart sós illataiban,
a mangó, a kókusz, a bambusz párájában,
a trópusi virágok
és a dzsungelek nedves levegőjében,
az eukaliptusz és a naptej felhőjében,
a kávé, az esőerdő, az édes juharszirup,
a papaya, az ananász, a maracuja
ízeiben fürödve várom
a megvilágosultság pillanatát,

a tengerparti szél és a ködös reggelek színében,
régi városok, templomok és kövek patináját csodálva,
a hit és a fény spirituális színeiben,
Buddha-szobrok aranyában,
a vörös és a Jáde-zöld ellentétében,
a sivatagok és az agyagos föld
okker és vöröses-barna tónusában,
a naplementék, a víg Hold-világának bűvöletében,
a dzsungelek és oázisok életadó színeiben,
a Nílus vízének tükröződésében,
a napsütötte homok és a bozótsivatagok fényében,
a tenger, a nap szabadságának harmóniájában,
a parkok tavaszi madárdalaiban,
hallgatva az esőcseppek
koppanásait a macskaköveken,
a szél zúgását a fenyvesekben,
a sziklás partokon a verdeső hullámok hangjait,
a rituális dobszót, az imaénekeket hallgatva,
követve a jazz, és blues akkordjait,
a salsa, a szamba é s a tangó ritmusában,
madarak hívó szavait, a kookaburra nevetését,
a papagájok rikoltásait,
a polinéz dobok és kórusok harmóniáját
követve,
a csönd-ingéből kibújva¹
mindenben Isten világosságát keresve,.
a megfoghatatlanban élek.²

De lehet-e nekem az esendő,
véges életet élő embernek,
a magasztos béke reggelére ébrednem,
az igazság változatlan és tökéletes
világrendjébe, Isten fényébe eljutni?

Présel a pillanat,
s hallgat a fösvény némaság.
Az örök géniusz tündököl³ tovább,
nem vet árnyékot.

1Juhász Ferenc: A változás szerelme 
2 Szt. Ágoston gondolata
3 Stephane Mallarmé: Gyászbeszéd

A fenti verről szóló elemzést lásd itt: http://olahtamas.hu/index.php/kritika