A szerelem a felfogható határán túlra vezet:
a kimondhatatlan egységbe.1
Felmagasztosít,
a kölcsönösség áldott állapotába visz.
Megkettőzi az egyet, s lesz kettőből
újra egy.
Vagy égbe száll velem
vagy széjjelszaggatja körmeivel szívem.2
Mit ér az ölelés, ha csókjából
unalom árad?
A viszonzatlan szerelem
gyötrelme zabolátlan szenvedélyt,
és olthatatlan vágyat kelt. Megaláz.
Soha se sejtett kínba űz.
Megalkudva hiába kérleled,
valahogy így: inkább
hazudd magadra, ami nincs.3
Ezért lesz
a szenvedélyes szerelem idején,
a rivális nem kívánt személy.
Egyetértésben:
a korábbi barátnak és költőnek is
hátrább kell lépnie.
Ne keljen babér ágát elhajítania
látva milyen visszhangot ver
szerelme szívébe riválisa verse,
s kimondania: látod ő
halkított, némított el engem4
– s lehet örökre.
A szerelmes lelke
részegségben lengedez.
Ő hasít neki holdsugarat,
s nem kívánja, hogy arcát
a könny sója marja5.
A féltékeny türelme híján
szerelme elvesztésétől tart,
bolond kínzása,
kételye így buzog fel benne:
talán valaki ősz borostáját
simogatja éppen,
– mikor nincs velem?
Gyanakvása jeleit kutatja folyton,
s hamisan úgy látja
kedvese szemében
nyugtalan tettetés bujdokol.6
A kölcsönös szerelem
jutalma a vágy teljesülése,
s lelkük mesés egysége.
A vágy őrülete
lankadatlan,
úja és újra feltámad.
S a kérdést is szakadatlan
felteszik egymásnak,
hiába tudják rá a választ:
szeretsz-e még?
1 Baka Györgyi: Rózsaszirmok
2 Petőfi Sándor: Szerelmes vagyok én...
3 Weöres Sándor: Valaki hí
4 Shakespeare: 86. szonettje. (Szabó Lőrinc fordítása).
5 Mallarmé szavai.
6 Puskin: Vallomás (Szabó Lőrinc fordítása).
