Üstökös
most nem ragyog
az égen, a lét minden
villanása szégyen, arany, ezüst,
vörös üveggömbök, torz világunkat
tükrözik, mint kicsinyített földgömbök,
remény és cél mind elillan, csak a hazug fény csillan.
Jézus születését ki várja még, műanyag jászolban fekszik rég.
Szeretet régen elenyészett, nincs ki énekeljen,
ha megszólal a csengő, a megvakult éjben.
Az Ég már nem mutat utat, a végtelen csak üres burkolat.
Kapualjba hajléktalan húzódik szenteste,
árnyékot se vet sovány teste.
Ő az egyetlen, aki meglátja a csodát:
angyal készül
leszállni
a körúti
háztetőkön
át.