A jövő helyére talán a semmi áll,
mikor majd a dühös szél
összegyűrt árnyékokat kerget.
Most legyen öröm nekünk élni!
Nem érdekel a múlt, talán nem is volt,
holnap meg lehet
forgó felhő bontja ki magát,
stölcséréből fénycsöppek
könnyei hullnak majd.
Nem tudom milyen volt életem
a kifejezhetetlen előtt,
és mi jön, mikor a száradó
süket Földre a rombolás,
és a Csend Istenének1
sugár ujjai intenek búcsút.
Nem akarom tudni mi lesz,
mikor mindennek vége,
és nem marad
se fű,
se fa,
se víz,
csupán a Lepréselt Idő
olvadt világossága.
Éhesen, szomjasan élek,
s nem tudom van-e még
min nevetnem,
és érdemes-e sírnom valamin.
Nem akarom megélni,
mikor a költőkre már senkise
kíváncsi.
Szálljon hát parancsom felétek:
carpe diem2,
most legyen teljes örömünk!
A bor ködében kínáljuk fel
egymásnak álmunkat
és éljük, éljük örömünket
szakadatlanul, amíg lehet...
1 Salvatore Quasimodo: Halhatatlan halál (Képe Géza fordítása
2 Horatius mondása. A latin kifejezést szó szerint úgy fordíthatjuk: Ragadd meg a napot! Élj a mának!