Egy boszorkánynak

Midjárt éjfélt üt az óra.
Teret teremtve
táncolsz viharzón elém.
Elöször a szemed rejteleme
tünik fel, a falni vágyó ,
emlékekkel teli kisértése,
majd a halvány Hold festette mosolyod,
és szél fésülte hajad,
aztán tegert csititó lépteid csodája,
mintha ábrándjaidba ringva
vágyaidat követnéd,
és jelenléted csupán
befejezés előtti pillanat volna,…

...sovárgásom rajzását
megfoghatatlan alakod váltja ki,
üdén szerelmet szőve magad köré
nézel rám,
míg fénytelen termeted,
az új nap meddő percébe lépve,
el nem illan.