elveszve füvek sűrűjében
életre vagyok ítélve
éber kínnal1
áttetszőn rám terül
anélkül hogy akarnám
emlékeim geometriája

egymásra úszik
anyám fölém hajoló arca
és apám énekhangja
bátyám tiltó mosolya
minden édesen beteg2
a lámpa zizegő fényén
tündérek lépdelnek
hátrafutó napok kötik össze
a vörösre váltó reggeleket
láz gyötör reszketek
szerpentin sorok
tartanak őrjáratot
fák koronái
alattam hajladoznak
az erdő néma madarakat
rejteget
egymásra dőlnek a hegyek
villanó szemek
felkavart gyomrok
ránduló szájak
tépdesik az eget
vénülő gyermek testem
az intő jelre vár
s bölcsőm a Föld
merész ívet ír rám
mielőtt beleütközök
az Idő fényfalába3
ismerős hang kérdezi
jönnék-e
ha lehetne megint
s mondanék-e
újjászületésemre
igent
és szívem üti a választ
mint a bolondóra
igen
igen.4

1 Vörösmarty Mihály: Éj és csillag
2 Babits Mihály: Miként szélcsendben a hajó
3 Salvatore Quasimodo: A felmúlhatatlan föld
4 James Joyce: Ulysses