Cseppekben hullnak elém
az elfelejtettnek hit életek:
– a nők ruháján huncutul
játszik a szél,
alakjuk foghatatlan, akár az emlék-kép,
– hallom a Trabant köhögő masináját,
és egy messzi kórus énekét,
– nézem a fecsegő hirdetőoszlopokat,

„dolgozzatok, mert fogy a kenyér”

és a mozi bejárata fölötti filmcím,
„Hurrá nyaralunk”,
mintha időgépbe ültetne,
régmúlt napjaimba röpít.

Zúduljanak át rajtam, visszhangot vetett
kopott fények!

*
A fürdő párafelhője borítja a medencét,
deréig vízben állnak a kibicek,
a kőlapra helyezett sakktáblát nézik.

Itt az okos vesztesből lehet még győztes.

*

Vakolatot hullató ház mellett
a figyelő mérges fűben
kis székeken négyen ülnek.
Zsugáznak.

Egy mankóra támaszkodó,
féllábú, feszülő csöndben,
követi a forgandó
szerencse lapjait.
Háttérben
egy madár lassú röpte,
egy kézmozdulat marad
fekete-fehéren.

Hidd el nem változik a világ,
a másnap tegnapi marad.

*

Egy málló erkély alatt,
messze figyelő kőszobor ácsorog,
zsúfolt talapzatán gyerekek,
asszonyok, férfiak ülnek.
Az idő fürgén velük pereg.

Mindenki előre néz,
– a szálló szabadság léggömbjét követi.

*

Egy idős férfi szemüvegének
az egyik üvege törött.
Kezében szétnyitott újság.

Ki tudja milyen hírek forgatják
benne a világot.

*

A násznép most tódul ki
a kopott kapun,
– a menyasszony a vőlegény ölében.
Két fiatal lány
egy kötéllel állják el útjukat,
bébi ruhácskák, cumisüvegek, csengőcskék
lógnak le róla,
– az ifjú párnak vele ígérnek jó végű mesét.

Zárt üzenet minden öreg kép,
jelene jövőm kezdete,
szárnyra kap, merész ívet ír le,
s elém teszi a megváltoztathatatlant.

Becsukom az életekkel teli albumot:
hagyom aludjanak tovább az idő-rab alakok,
hogy álmodjanak nekünk jobb világot.