Mások versei

Angyal kaparász
az ajtórésben.

Ajkamon felsebzett
igékkel – hallgatok.

Oly mélyre merül a lelked,

Lágy hullámokkal közelít,

Árad feléd a rejtelmes csend,

Harmatoznak benned a szavak.

 

Telítve fénnyel lobog

A szívedben a vágy:

Megalkotni verseid katedrálisát.

Álmok valósulnak, emelnek,

Sejtelmek árja ringat.

Megjegyzés: elhangzott 2024 április 18.-án Oláh Tamás 80. születésnapi összejövetelén.


1
Mint az szép híves patakra
Az szarvas kivánkozik,
Lelkem úgy ohajt Uramra,
És hozzá fohászkodik.
Tehozzád, én Istenem,
Szomjúhozik én lelkem,
Vajjon színed eleiben
Mikor jutok, élő Isten?


File:Szenczi Molnár Albert VU.jpg - Wikipedia
Szenci Molnár Albert (1574–1634)

Oláh Tamásnak

A csicsergő lét befelé bontja
benned szirmait.
Már nyolcvan éve várod a rügyek
hajnalillatában az ébredő tavaszt.
Elmosódott képek nyílnak minden
tulipánvirágzáskor édesanyád
pirkadó mosolyává.

Kínok sűrűjében, mint vad
bújnak el ők mind
Sújtva magukban az embert,
Ulro álmaiban.”
William Blake
(Deák László fordítása)

Ulro fái közt
lebegő lomb-felhőben
arcodat látom

karodban ringva
áramlat hátára vesz
majd tovasodor

keress az árnyban
nem kelt még föl a hajnal
keress még tovább

keress a fényben
bontsd meg a szoros ruhát
keress még tovább

ölelésed nélkül
szétfoszlok az időben
nézhetsz utánam

*

­