Hangyát ölök
gyilkolni rémes álom.
Ujjam begyével rendre feltalálom
az emberisten gonosztetteit.

Hangyát ölök!
Hemzseg tőlük az udvar,
levéltetű-teheneik sziruppal
mocskolják be az aranyalmafát.

Hangyaölő!
Megégsz majd a gyehennán
ficamítja ki naplóíró pennám
valahány vallás, rögeszme, tanok.

Menekülni!
Szag-kiáltják a hangyák.
Közelítő ujjaim könnyű kalandját
haláltudattá izzadja szemük.

Nincs menekvés
Ölni vagy halni – így szól
a fő parancs: emberevésre unszol
a Duna-táj vérszomjas angyala.

Hangyát ölök:
szelíd kis ujjgyakorlat.
Nem freccsenti-e szét koponyám holnap
egy sztrók, egy lőfegyver, egy autócsattanás?

1985

Ezt az egy képet találtam költőbarátomról, akivel a nyolcvanas évek elején
filmforgatókönyv írásába kezdtünk. Azt sem tudtam akkor, hogy verseket ír.
Sajnos már nincs köztünk. A fenti versével állítok neki emléket.
Nyugodjon békében!