Jaj, öcsém, miattad sírok!
Könyörgöm, ne halj meg!
Te vagy közülünk a legifjabb testvér,
szülői szeretetben hiányt sose szenvedtél.
Akartak-e kezedbe kardot adni?
S embert gyilkolni tanítottak-e?
Gondolod huszonnégy éven át
erre neveltek?
Gyilkolni, azután meghalni.
Te egy híres kereskedőháznak vagy a sarja,
s apánk után rád szállna e dicső név.
Nem harcra születtél,
könyörgöm, ne halj meg!

Ha elesik Lushun vára,
ha porig rombolják, vagy történjék bármi,
te nem tudhatod, nem értheted meg
mire készülnek a császári házban.
Könyörgöm, ne halj meg!

Igaz császárunk őkegyelme
soha nem vesz részt harcokban,
mégis állítja: dicsőség csatában meghalni,
egymás vérét a harcban kiontani,
s elpusztulni, mint egy vadbarm.
Ez lenne hát a dicső halál?
Mély lélekben
fakadhat-e ilyen gondolat?
Jaj, öcsém könyörgöm, ne halj meg!

Ősszel apánk megtért,
aztán anyánk nagy bánatára
téged kellett a szörnyű háborúba küldni,
hogy legyen ki védi a hazát,
ezért csillannak már egyre másra
anyánk hajában az ősz szálak.

Ajtó függönye mögött
sír, zokog ifjú feleséged,
gondolj reá, ne feledd fájdalmát öcsém,
októberben vonultál a csatába,
gondold el, mivel van tele asszonyod szíve.
Ó, hát kit is kérjek, ezen a világon
újra és újra:
könyörgöm, ne halj meg!

Vihar Judit nyers fordítása alapján