MERCUTIO.
Már látom, Mab királyné volt tenálad;
A tündérek bábája, s oly picziny
Alakba’ jár, mint a gyűrű agátja,
Mit egy tanács-úr az ujján visel.
Porszem fogatján, alvó emberek
Orrán keresztűl hajtat; hintaja
Kerék-küllői pók lábszárai,
Ernyője annak kisded szöcskeszárny,
A hámistrángja vékony pókszövet,
Gyeplője nyirkos holdsugár; tücsökczomb
Ostornyele, fa rost a kötele.
Egy szürke mentés szúnyog a kocsis,
Félannyi, mint egy jó kövér kukacz,
Mely lusta piszkos lány ujjába’ terem.

Kivájt mogyoró-haj a kocsi, melyet
Vén szú fürészelt, mókus úr faragcsált,
Tündér-bognárok, m’óta a világ áll.
Így vágtat, éjrűl éjre, szeretők
Agyán keresztűl, s álmuk szerelem;
Udvaroncz térdén, s bókról álmodik;
Ügyvédnek ujján, s álma illetékek;
Szép asszony ajkán, s álma csókolózás;
De pörsenéssel is bosszantja gyakran,
Boszús Mab, hogyha édesség miatt
A szájok íze elromolt…
Nem egyszer udvaroncz orrára hajt,
S az megszagolja, hol van kérni való;
Máskor meg dézmasüldő fark hegyével
Csiklándja alvó kis-pap orrlikát,
S mindjárt zsiros papságrúl álmodik;
Majd katonának vágtat át nyakán,
És álma mindjárt nyakvágás, roham
Ostrom-cselek, spanyol tőr, öt öles
Bor-nyakalás; egyszer a fülébe
Dobszó rialma, melyre felszökik,
Egy-két könyörgést elkáromkodik,
S elaszik újra. Épen e Mab az,
Ki lósörényt éjente összekóczol,
S úgy megcsepűzi az emberek haját,
Hogy bár kibontják, vészt s halált hozó.
Ő a lidércz, mely a hanyatt feküdt lányt
Megnyomva, rászoktatja, hogy utóbb
Elbirja a férjet is; ő az, a ki…
ROMEO.
Mercutio, csitt, sok semmit beszélsz,
Csitt!

MERCUTIO.
Álmokról beszélek, az igaz,
A henye agy szülöttiről, miket
A semmi, vagy csak képzelet fogant!
Híg-testüebbek, mint a levegő,
És csélcsapabbak szélnél, mely imént
Éjszak fagyos keblén édelge még,
S egyszerre felbosszantva, elrohan
S az olvatag délt lengi már körül.

(Részlet)

Fodította: Szász Károly