A rozsdás vízben megfürödtünk,
a tiszteletes úr vidám volt,
ettünk-ittunk és jókedvünkben
összekevertünk közelt-távolt.

Rakéta robbant lengyel földön,
ez már, mondják, ötödik cikkely,
pipacsmosoly a Körös-parton
vitába szállt félelmeinkkel.

Ez, persze, álmom része volt csak,
másnap reggel újból fürödtünk,
a várfalon napfény viháncolt,
„örök az élet” – nékem úgy tűnt.

A bronzba öntött délutánban
ortodoxok mentek misére,
mi mártírszobrok közt bolyongtunk,
valószerűtlen kincs a béke.

Hamisan szólt az esti himnusz,
a hangszer szörnyűen hibádzott,
Erkel (ha tudná), elmorogna
bajsza alatt egy csöndes átkot.


Megjegyzés: elhangzott 2024 április 18.-án Oláh Tamás 80. születésnapi összejövetelén.