Versek

Oláh Tamásnak, Radnótira emlékezve

Magasan leng a kalózlobogó
az üres színpad közepén.
Nézz körül! Kell még színház ide?
Színész – akár csak egy is – kell ide?
Hamlet szavát is elrabolja,
sósavba, háborúba, járványba fojtja és
tajtékzik: csapnivaló főhős
a végszavát vesztő, ripacs valóság.

Alkonyomban magamat keresem
minden tárgyban, régi képben,
mind búcsúzón bólogat felém.
Fényes lapok futnak idegeimen át,
rémek és csodák villannak elém.

v

Madách Imre emlékének

Lobogó folyamok zuhannak az éjszakába.
Jöttem: a végzet bélyege homlokomon;
roncsok s hullák hínára ölelte-karolta a lábam
s hajamba tapadt a korom.

Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó.
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas ujja érint,
Gyáván hunyász, rútul kétségb'eső.

Madách Imre (író) – Wikipédia

Suerte de varas

Tép, szaggat a nyugati szél,
s bömbölve mállik szét
az Európa-aréna közepén,
szörnyállat-pupillák
tárulnak rám a páholyokból.

Bikaviadal (1): Beszéljünk a bikaviadalokról | Costa Del Sol magazin
Picasso: Bikaviadal

Alkategóriák