Versek

Orpheusz lantjának nyugtalan hangja
az éj függönyében
száll, száll a semmibe,
Eurydiké tűnő alakja,
kinek virágzó éveit elorozta
a vipera mérge,
szenvedéssé szervül.

Orpheusz (mitológia) – Wikipédia

Kihalt utcák romjai közt járok.
Ott, ahol az Idő megállította önmagát.

Állig begombolkozva vár
a
mozdulatlan, a világ.

Miatyánk, aki a mennyekben vagy,
adj nekünk menedéket!

Ima – Wikipédia

Oláh Tamásnak, Radnótira emlékezve

Magasan leng a kalózlobogó
az üres színpad közepén.
Nézz körül! Kell még színház ide?
Színész – akár csak egy is – kell ide?
Hamlet szavát is elrabolja,
sósavba, háborúba, járványba fojtja és
tajtékzik: csapnivaló főhős
a végszavát vesztő, ripacs valóság.

Alkonyomban magamat keresem
minden tárgyban, régi képben,
mind búcsúzón bólogat felém.
Fényes lapok futnak idegeimen át,
rémek és csodák villannak elém.

Madách Imre emlékének

Lobogó folyamok zuhannak az éjszakába.
Jöttem: a végzet bélyege homlokomon;
roncsok s hullák hínára ölelte-karolta a lábam
s hajamba tapadt a korom.

Alkategóriák