Versek

Valami mindig megmarad.
Minap egy elfelejtett király torz csontjai
kerültek elő egy parkoló építésekor.
(Hogy történelmi alak volt akit kiástak,
azt minden kétséget kizáróan bizonyította
a leszármazottak DNS-ével összevetett
vizsgálat.)

„Lovat!lovat! egy lóért országomat!”


III. Richárd csontjai (Forrás: AFP/University of Leicester)


Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a bájos Júlia se bájol,
nem félek a fehér Opheliától
és nem gyúlok fel Laura szemén.

"A szánandó alkotás, a siralmas emlékmű - melyet a Helyrehozhatatlan, az átkozott Jóvátehetetlen mar, rág, tép -, a modern irodalomban, a lelkünk."- írja Ottlik Géza. 158 évvel ezelőtt, nagyjában egy időben erről írt a két nagy, máig felülmulhatatlan modern költő, egy francia és egy magyar. (A mai, magukat  modernek hitt költők ezt a költői magasságot bizony meg sem tudják közeliteni.)

 56 hőseire emlékezve

A nyers szavak szétszabdalták a szűk teret.
Nem árasztott félelem-illatot, szíve
Ez a vörös húsdugattyú, dübörögve

Áramoltatta tovább sápadó vérét,
De nem váltott ritmust, mély sóhaj sem hagyta
El száját. Ujjait se rántotta görcsbe

Megvadult akarata, karja sem lendült
Előre dühében, semmi sem mutatta
A megrendülés gyötrő testi jeleit.

Írogatós kis barátom,
rágalmazhatsz, hisz te voltál
pennával paszulykapitány
tócsa mellett libaváron;
nádszál-vitéz vagy, hajoltál;
élősdi vagy: fagyöngy a fán,
s írócska is minden áron.
Kis nevecskédet hát magad
írd csak le - meg úgy se marad.
1947

Alkategóriák