Versek

Annyi áruló, hűtlen, erőszakos,
terhelt ember van Földünkön,
hogy velük naponta
a világ összes hadseregét fel lehetne tölteni.

Az óra mutatója megállt,
a
kor korma
befedte a tiszta számlapot,
az idő
hiába öregedett,

Bűvölten nézem, ahogy
száz példányban futok az interneten,
nevemen él, s dolgozik
a szorgos időben sok más személy.

Miért nem szállhat alá
a tér redőiből
az aranyöröm láva-ömlésével hozzám,
aki a jégropogású lepedőn
magához szorított,
mikor a forró lehelet kergetett,
és a láz mérge ette álmomat.

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség.

Alkategóriák