Versek

Magyarország ódon fényére hiába vágysz.
Az itt élőknek nevük sincs már, jelszavuk a forgóajtó,
amin átpörögve jutnak oda,
ahol minden a vibráló képpontokon zajlik.
A vers SMS jelekké zsugorítva vegetál
a gyémántokkal kirakott érintő-képernyőkön.
Cédrus nem nő a téren.

A világ kabátja kitárva, ezernyi veszett hang raja szál,  nevetések, sírások párolognak belőle.  A természet hozza menetrendszerűen az ősz fújtató dühét, a csizmás-havat csikorgató tél zenéjét, és a cseppekben muzsikáló tavaszt, a kacagva éneklő mezítlábas nyarakat, és vége nincs dobogással döngeti  vérünket az élő motor a bordák szögeiben. 


Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt;
Ébren a honfigond virasztva mécsel,
Homlokra összébb gyűjti a redőt.
Vajúdni meddig tart még e világnak?
Sors! óraműved oly irtóztató:
Hallom kerekid, amint egybevágnak:
De nincs azokhoz számlap, mutató.

Zöld-agyú fák lomb-szája alatt
bőség gazdagítja az asztalokat.
Karcsú illatok az ínyek gyönyörét
készítik elő.
Sistergő húsok, kalács-koszorúk,
gyümölcs-halmok, öblös korsók
törlik el a  böjti tilalmakat.


Vas István

Micsoda város! Mocsokkal vastagon loccsan a sár.
A gyász bíborát latyakkal igyekszik befedni február.
Az ólmos esővel szüntelen szaporodva szemét szitál.

Alkategóriák