Versek

Figyeld meg  a beszédet,
ahogy sodródva árad,
örvényeket kavar.
A mondatok vonakodó karjai
magasra nyúlnak,
súgnak, sóhajtanak,
napról, éjről csacsognak,
visszakanyarodnak,
felbomlanak,
laza hordalékot hajtanak maguk előtt.
A szóhullámok habokat vetnek,
 jelek sorát írják,
ha olvasni tudsz belőlük,
eléd tárul a rejtett üzenet.
A győzelmében nem  bízó
mélyről jövő sóhajjal
kezdi szavait,
a kényes kérdésre adott válaszát
egy torokköszörüléssel indítja a másik,
a gyűlölettel teli ember ajka eget nyel,
mondatát
egy lélegzetvételi szünet előzi meg,
a harapós szavak hatását
a beszédet kísérő
 lándzsaéles hangsúlyok felerősítik.

Boldogtalan hazám,
a feszült idegek korában,
hány kígyó eszme sziszegett
csábos eszközével téged már körbe?
Ki maradt hű hozzád
Lucifer-érveit hallgatva?
Ki ad még vért tüske-koronás szívednek?
Hát hiába volt fiaink torka-szakadt lobogása?
S forradalmuk lávafénye miért halványul?
Ki az, ki törtetések dzsida-erdejében
vágyik még arra
élete a nemzetnek példája legyen?

1.

Az emlékezés körmei sebet hasítanak,
véletlenül kiejtett szó
hirtelen éltre kelt egy
csillapíthatatlanul éhes napot.
Gyűrött fénykép nyitja
a csapóajtót,
megkínzott arcot mutat.
Megviselt, régi noteszlap
fájdalmas emléket fog marokra.

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSbl4QkZYORxzZ-ONqmCMLFo-EyPweNCwMCtjP-cWTm25kX7z1Thg

A teremtettek néma seregében,
ott, ahol az anyag-glóbuszkönnye
összesűrűsödve forog,
az ásványok kristály-lázából
kivált rudak, hasábok, kúpok,
a víz változó alakját követő formák,
a levegő fátyolszárnyaival körülvett
karéjok, kérgek között,
a legfontosabb alakzat,

A mesebeli hétféle vonás,
fénypor-változás
minden emberarcon,
felismerhető.
A mimika teszi fel,
s rögzíti
jajszóra, vagy
ittas álomra
a kifejező gipsz-álarcot.


Alkategóriák