Versek

Résnyire nyitott szemem követi,
ahogy a végtelen üzenetét hozva
egy bátor sugár átfut szobám egén,
mintha szaglászna valami után
kíváncsian szekrényem alá les.

Jajgató fények
hintáznak a hullámokon,
a tenger tesz bosszúesküt,
fehér óriások hajolnak föléjük,
a villanásokat
pokolgépek döreje követi,
s a part nyomtalanul tűnik el
a gyors sötétben.

A túlvilág hangjai ébresztgetnek,
képek képekre váltanak,

levegőtorony tetején,
néma nyáj bárányai közt lebegek,
mosolygó színek festődnek fölém,
a Föld dobogása hajtja vérem,
a csillagközi tér tisztaságán át
galaktikus távolságokba látok.

Mikor megszólalt éjjel a telefon,
az álmok zsúfolt hadseregein
zavar futott át, nem lehetett tudni,
mi történt a különös mezőkön? villám
ütött-e le? tengerek áradtak
s megbokrosodtak a paripák, fények
hintáztak szerte, óriás fálánkszok
hátráltak, tűntek, itt-ott valami
iszonyú lövedék szórta föl a földet és
emberi tagokat szökőkútmódra, s ilyen
kutaktól bugyborgott a csatatér.

Tiszta hangodon életre kelnek a hasonlatok, lüktetnek
A szópillanatok, az álmok szárnyán szőtt képek simogatnak.
Kibontott gondolat tüzet vet, és hallani a fű hogyan nő1,
Átmos a messzeség, átkarol a Teremtő. Kilépünk a mából, s
Csapdosó jelenünket hunyt szemmel a foghatatlan éjbe zárjuk.

Alkategóriák