Versek
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Mások versei
Ismeritek Cressidát? Én igen!
Legizgatóbb, legfájóbb fűszerem.
Oly kéj rontja, mint engem, s gyöngeség
s kémia a lelkiismeretét.
S még így sem önző! Hogy mentse magát,
most téged mintáz, Állati Világ,
téged magához, érzékeny Idő,
téged, Jog, Szokás, Lélektan. A nő
érik benne, kit minden pillanat
folyton feltölt. Esze több, súlyosabb
Zeusz lányáénál. Mint gejzírliget
ugrálja körül álom, őrület,
mámor, szerencse. Egykor orvosa
a megbízható cinkos volt. De ma
teste a kétes becsület helyett
szinte-nyílt szabadság zsákmánya lett…
Így is szereted? – Akkor védd, szívem:
száz év múlva nem lesz más szerelem.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Kígyótojás
Ingmar Bergman emlékére
Sötét felhő-arcok vetülnek
a földhéj görbületére.
Jajdul a hajnal, folyékony ujjak
lebegő függönyt vonnak a házak közé.
A városban rekedt estet a szélben táncoló
utcalámpák gyenge fénye kergeti tovább.
Kifejezéstelen tekintettel,
mint ki éppen most
ocsúdik életre a klinikai halálból,
bámulok kifelé az ablakon.
Élesen és tisztán látom a járdán siető
fiatal, esernyős lányt,
kedves árnyak kísérik léptei dallamát.
Az üveg-csendet az utca házfalain
visszaverődő dörrenés váratlan haragja
töri millió darabra.
- Részletek
- Írta: SZILÁGYI DOMOKOS
- Kategória: Mások versei
I.
Lihegve fordult vissza. Már
ha itt vagy: hát szemből, Halál!
(Nemcsak ő s hona: tenhazád
is vérzik itt – tudod, kozák?)
Nem ágyban, nem párnák között.
De így se! – Nagy kötést kötött
– hol a kivívott diadal?
melyért még az ő fiatal
élete sem kár! semmi se!
ha hősökért zeng gyászmise,
hősökért, akik istenek
módjára erőt vettenek
a zsarnokságon! – Ó, de így!
ravasz, alattomos, irigy
sors martalékaként! – Ha már
halni kell: hát szemből, Halál!
Az örök életre valót
így keresi meg – a halott.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Szél-illatok tágították
a kékség terét,
az ég fehér fedői mögül
a nap zápora ömlött a sekély vízre.
Mintha egymást akarnák felfalni
forrt össze a két hermafrodita test;
szétnyíltak a fénylő gyöngy-szárnyak,
s a kibomló meztelen vágy öblei
egymásba tapadtak,
a vízsodor mély egységében
sokáig súlytalan lebegett
mosolyt formázó,
aragonit szimmetriájuk,
míg egybecsókoltan
végleg le nem merültek
a tó aljzatára.
- Részletek
- Írta: Oláh Tamás
- Kategória: Verseim
Ha szétnézel
nem látsz mást, csak azt,
miként sokszorosítja
ronda magát a sok hazug alak.
Eszmét eszmére cserélve,
szivacs-eszükkel könnyedén
követik minden új halom parancsát.
Köztük lapulnak azok,
kik szurkos éjszakákon át
írják jelentéseiket rólunk.
6. oldal / 89